Ország-világ

2020.10.22. 15:21

Meghosszabbodik a taxisok autócseréjének határideje

2022. év végéig nem kell fiatalabbra cserélniük a tízévessé váló autójukat a taxis vállalkozóknak, cégeknek.

Magyarországnak működnie kell, a koronavírus-járvány alatt mindent meg kell tenni a munkahelyek megvédéséért. Éppen ezért a kormány a tegnapi ülésén támogatta a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának javaslatát: 2022. év végéig nem kell fiatalabbra cserélniük a tízévessé váló autójukat a taxis vállalkozóknak, cégeknek – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára, valamint Láng Zsolt, a budapesti Fidesz-frakció vezetője. A döntést üdvözli a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: a könnyítés elsősorban a fővárosi vezetés által cserben hagyott budapesti vállalkozóknak és családjaiknak jelent segítséget, de a kormánydöntés természetesen az ország más részein dolgozó taxisokra is vonatkozik.

A könnyítés, azaz a gépjármű fiatalabbra, újra való cserélésének halasztására vonatkozó rendelkezés azokra az autókra vonatkozik, amelyeknek életkora a forgalmi engedélybe bejegyzett első nyilvántartásba vétel időpontjától számított 10. évet 2020. március 1. és 2022. december 31. közötti időszakban éri el.

A kormány más eszközzel is segíti a taxisokat: egy idei, már lezárt pályázatnak köszönhetően mintegy 280 elektromos autót vásárolhatnak a vállalkozók, cégek, a támogatás a vételár 55 százalékát is elérheti. A 2,3 milliárd forint keretösszegű kiírás nemcsak a taxisoknak jelent nagy anyagi segítséget, hanem klíma- és természetvédelmi szempontból is kedvező hatással bír.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában