sikeres program

2020.05.27. 08:57

Teljesítette a kitűzött célokat, megszűnhet a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) a kormány szándékának megfelelően jelentős segítséget nyújtott a szociálisan legrászorultabb hiteladósoknak, ők az elmúlt évben kedvezményes feltételekkel vissza is vásárolhatták korábbi otthonukat.

A kitűzött célok teljesülésével a 2020. május 26-án benyújtott törvénytervezet javaslatot tesz a NET törvény hatályon kívül helyezésére – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya szerdán az MTI-vel.

A Nemzeti Eszközkezelő Program segítségével mintegy 155 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozásától, hogy továbbra is az otthonában maradhatott. Az elmúlt évek hatékony gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a bérlők többségének helyzete stabilizálódott, így az érintettek 2019-ben lehetőséget kaptak arra, hogy újból tulajdonosaivá váljanak korábbi otthonuknak – írták.

A kormány által kitűzött cél, miszerint lehetőleg minden család saját otthonban élhessen a Nemzeti Eszközkezelő Programban sikeresen teljesült. Tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles ugyanis visszavásárolta otthonát, így a nemzetközileg is egyedülálló intézkedés közel 28 ezer család lakhatására vonatkozóan biztosított megnyugtató és végleges megoldást.

A visszavásárolt ingatlanok következtében a NET Zrt. ingatlanportfoliója jelentősen csökkent, feladata átalakult, ezért a hatékony állami vagyongazdálkodás szempontjait figyelembe véve időszerűvé vált a társaság működésének felülvizsgálata. Ennek eredményeként a benyújtott törvénytervezet javasolja a NET törvény hatályon kívül helyezését, ezáltal a NET Zrt. megszűnését.

A társaság megmaradt feladatait – mint például a részletvétel és a fennmaradó mintegy 4600 bérleti szerződés kezelése – a jövőben a tervek szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. látná el.

Kiemelték, „2010 előtt a balliberális kormány cserbenhagyta az embereket, megszüntette az első Orbán-kormány otthonteremtési programját, elvette az otthonteremtési kedvezményeket, segítség nélkül hagyta az otthonteremtőket, és kockázatos devizahitelbe hajszolta őket, emiatt vesztették el sokan a lakhatásukat biztosító otthonukat”.

Hozzátették, „2010 után a Fidesz-KDNP kormány a bajba jutottak megsegítése érdekében számos intézkedést hozott: forintosítással lezárták a balliberális kormány által elszabadított devizahitelezés korszakát, bevezették az árfolyamgátat, lehetővé tették a végtörlesztést és megtörtént a banki elszámoltatás. Az intézkedésekkel több mint egymillió család otthonát sikerült megmenteni”. A segítségek egyike volt a Nemzeti Eszközkezelő Program, amelynek köszönhetően összességében közel 38 ezer otthont tudtak megvédeni – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában