2020.05.08. 10:55
Szijjártó: a munkahelyek védelmére szánt keret megduplázásáról dönthet a kormány
Három hét alatt eddig 280 magyarországi vállalat jelentkezett a kormány vállalati beruházásokat támogató programjára, ezek a cégek összesen 138 milliárd forintnyi beruházást vállalnak, hogy megvédjenek 50 828 munkahelyet – írta közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
Szijjártó Péter hozzátette, hogy a program sikerét látva a kormány jövő héten az eredetileg tervezett 50 milliárd forintos támogatási keret megduplázásáról fog tárgyalni.
„A világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, hiszen a koronavírus az emberi egészség mellett a munkahelyeket is veszélybe sodorja. Ezért az egészségvédelem mellett a munkahelyek megvédése is fontos feladatunk” – hangsúlyozta bejegyzésében a tárcavezető, emlékeztetve, hogy a programot három hete indították, és az a célja, hogy azon vállalatok beruházásait támogassák, amelyek vállalják a náluk foglalkoztatott emberek munkahelyeinek fenntartását.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg