környezetbarát

2020.02.25. 13:10

Akár évi ötezerre bővülhet az eladott új e-autók száma

A kormányzati támogatási program módosításával csökkenteni lehetne az árkülönbséget, akkor az elektromos autók már olcsóbbak – mondta Gablini Gábor.

A kormányzati támogatási program módosításával, akár évi 5 ezerre bővülhet az eladott új elektromos autók (e-autók) száma az elmúlt évben értékesített mintegy 1800-hoz képest – mondta a Gépjárműkereskedők Országos Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Gablini Gábor közölte: ha egy azonos kategóriájú belső égésű motorral üzemelő, illetve egy e-autó közötti árkülönbséget a jelenlegi 5-6 millió forintról 1-2 millióra le lehet csökkenteni, akkor az elektromos autók már olcsóbbak. Ugyanis az e-autók üzemeltetése és karbantartása nagyságrenddel olcsóbb, mint a belső égésű motorral hajtottaké – tette hozzá.

Mint elmondta: a teljes élettartam figyelembe vételével már ma is versenyképes az e-autók ára, ha pedig 1-2 millió forintra sikerül lecsökkenteni a kategórián belüli különbséget, az jelentősen megmozdíthatja a piacot.

Ugyan az e-autók, főleg a hatótáv korlátai miatt még nem válthatják ki teljes egészében a hagyományos járműveket, ám pont abban a városi környezetben használhatók leginkább, ahol nagy a környezetszennyezés mértéke – mondta Gablini Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában