segítség

2020.01.07. 16:07

Több támogatást kapnak a méhészek

A haszongalamb-tartóknak is könnyebb lesz idén.

Forrás: Shutterstock

Az Agrárminisztérium (AM) jelentős mértékben megemelte a méhészek és a haszongalamb-tartók támogatását.

Méhcsaládonként ötszázról ezer forintra nő a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás, a haszongalamb vásárlásához nyújtott támogatásra pedig 2020-ban 100 millió forint a megemelt keretösszeg – közölte a szaktárca kedden.

A közleményben azt írták, hogy ebben az évben 700 millió forintra emelkedett a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető, úgynevezett csekély összegű támogatás keretösszege, amely jelentősen hozzájárul a méhészeti tevékenység jövedelmezőségének javításához, a méhtartási kedv fenntartásához.

A méhészek a támogatási kérelmet a korábbiakhoz képest hamarabb, 2020. február 1. és 28. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz (MÁK), az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül.

A kérelmeket legkésőbb 2020. május 31-ig elbírálják, a méhészek így már a szezon kezdetén hozzájuthatnak az igényelt támogatáshoz.

Közölték azt is, hogy haszongalamb vásárlásához – az első támogatási időszak pozitív tapasztalataira tekintettel – 2020-ra jelentősen megemelt keretösszeget, 100 millió forintot különített el az agrártárca.

A támogatás mértéke a támogatási időszakban vásárolt haszongalamb ellenértékének 75 százaléka, de legfeljebb galambonként 6000 forint.

Emellett már a legalább 100 darab haszongalambot vásárlók is igényelhetnek támogatást a 2019. október 16. és 2020. április 30. közötti, vagy a 2020. május 1. és 2020. október 15. közötti támogatási időszakokban.

A támogatási kérelmek 2020. május 1-jétől május 15-éig és 2020. október 1-jétől október 15-éig a MÁK által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon, postai úton nyújthatók be.

Mindkét támogatás igénybevételének feltételeiről az érdeklődők a MÁK honlapján találhatnak további információkat – közölte az AM.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában