Derű és nyugalom

2019.08.18. 18:48

Befejeződött a debreceni Farmer Expo

Négy nap alatt 30 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely vasárnap este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti agrárcampusán – közölte Vaszkó László vásárigazgató.

„Nyugodt, derűs kiállítás volt az idei, az volt érzékelhető, hogy az ágazat szereplői optimistábbak a jövőt illetően, mint a korábbi években” – jegyezte meg.

A kiállítók és a vásárt megnyitó agrárgazdasági fórum résztvevői egybehangzóan azt mondták, hogy Nagy István agrárminiszter „higgadt, nyugodt, korrekt bejelentései az ágazat helyzetéről, egyebek között arról, hogy az új európai uniós fejlesztési forrásokra 2023-ban számíthatnak a gazdák”, kiszámíthatóvá teszik az elkövetkező évek gazdálkodását – tette hozzá a vásárigazgató.

Hozzátette: a vásár első két napján rendezett szakmai konferenciák mindegyikén 550-600 szakember vett rész, ami jól mutatja, hogy az ágazat szereplői nyitottak a legújabb információk, a gazdálkodás versenyképességét javító kutatási eredmények megismerésére – mondta Vaszkó László hozzátéve, hogy élénk kereskedelmi forgalom, számos üzletkötés is jellemezte az idei expót.

Elmondta azt is, hogy mintegy 300 kiállító 17 ezer négyzetméteren mutatkozott be a látogatóknak az egyetemi campuson, ami a térség gazdasági erejét, agrárgazdaságának fejlettségét is mutatja. Vaszkó László jelezte: a vasárnapi vásárzárást követő napokban máris megkezdik az előkészületeket a jövő évi, 29. debreceni Farmer Expo megrendezésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában