jelentős támogatás

2019.05.22. 10:47

Országosan 30 ezer falusi csok igénylésre számít a Takarék Csoport

Meghatározó lesz a takarékok szerepe a folyósításban.

Mintegy 150 milliárd forint értékben összesen 30 ezer család részesülhet falusi csok támogatásban három év alatt a Takarék Csoport elemzői szerint. Várakozásaik szerint az ország legnagyobb fiókhálózatát működtető takarékok a falusi csok-támogatások mintegy harmadát fogják kiközvetíteni, főként helyi beágyazottságuknak és az eddigi csok-folyósításokban szerzett jelentős tapasztalatuknak köszönhetően. A programban részt vevő mintegy 2500 település szinte mindegyikéről legfeljebb 15-30 percen belül elérhető egy takarék-fiók. A pénzintézet eddigi tapasztalatai alapján a falusi csok újabb lendületet adhat a helyi családok gyermekvállalásának és otthonteremtésének, és segítheti a helyi, főként építőipari vállalkozások fejlődését.

A Takarék Csoport komoly érdeklődésre számít a falusi csok iránt, amelynek újdonsága, hogy célzottan, legfeljebb ötezer fős, csökkenő lakosságú kistelepüléseken élő családok számára tesz elérhetővé jelentős, vissza nem térítendő támogatást. A júliustól induló program várhatóan azoknak a családoknak a körében lesz népszerű, amelyek helyben tervezik a gyermekvállalást és az otthonteremtést, vagy nagyvárosból szeretnének kiköltözni az érintett településekre. Az elkövetkező években a falusi csok keretében nyújtott támogatás összege országos szinten elérheti akár az 50 milliárd forintot évente, a támogatásban részesülő családok száma pedig az évi 10 ezret. A falusi csok a Takarék Csoport szakértői szerint a hazai ingatlanpiaci tranzakciók 15-18 százalékát érintheti. A hagyományos csokhoz hasonlóan a támogatás mellé államilag támogatott kedvezményes hitel is igényelhető, amelynek teljes értéke összbanki szinten megközelítheti az évi 20 milliárd forintot.

A helyi családok, vállalkozások és közösségek támogatása mellett elkötelezett takarékok kiemelkedően fontos szerepet játszhatnak a támogatások kiközvetítésében és az ahhoz felvehető kedvezményes hitelek folyósításában – mondta Egerszegi Ádám, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. alelnöke. Várakozásaik szerint a falusi csok-támogatások 30-40 százalékát a takarékok fogják kiközvetíteni. A Takarék Csoport összesítése szerint a falusi csokban érintett mintegy 2500 település közül 335-ben működik takarékfiók, ami többszöröse az összes magyarországi pénzintézet által az érintett településeken működtetett bankfiókok számának. A programba bevont települések 60 százalékából legfeljebb 15 perc, 97 százalékából maximum fél óra alatt elérhető egy helyi takarék-fiók.

A takarékok jelentős tapasztalattal rendelkeznek a csok-támogatások folyósítása terén. Az elmúlt években a Takarék Csoport közvetített ki minden ötödik csokot, összességében mintegy hatvan milliárd forint értékben. A takarékok által befogadott csok igénylések majdnem 93 százalékáról már érvényes szerződés született, illetve 86 százalékukat már folyósították is a családoknak. A támogatás mellé a takarékok mintegy 27 milliárd forint értékű államilag támogatott kedvezményes hitelt is nyújtottak.

A falusi csok újabb lendületet adhat a helyi családok gyermekvállalásának és otthonteremtésének, továbbá növelheti a fizetőképes keresletet a majdnem 250 ezer, jelenleg üresen álló falusi lakóingatlan iránt. A támogatás emellett munkalehetőséget biztosíthat a helyi vállalkozóknak, így jelentős mértékben ösztönözheti a helyi, főként építőipari vállalkozások fejlődését is.

A falusi csok települések (szürke) és a takarék-fiókok (kék) országos megoszlása

A Takarék Csoport csaknem 2500 milliárd forintos konszolidált mérlegfőösszege és 6,5 százalékot meghaladó piaci részesedése alapján Magyarország ötödik legnagyobb bankcsoportja és a magyar pénzügyi rendszer meghatározó szereplője. Tagjai a Takarékbank Zrt., 11 regionális központú takarékszövetkezet, központi bankjuk az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., valamint a takarékszövetkezetek szabályszerű működését biztosító Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ). Ugyancsak a Csoport tagjaként működik a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt., valamint egyéb, faktorálással, lízinggel, informatikával, alapkezeléssel és más kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó társaságok, leányvállalatok.

A Takarék Csoport 2019-2023-ra szóló üzleti stratégiája alapján idén az eddigi takarékok, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. egy minden ízében korszerű, a digitalizáció terén aktív, országosan elérhető, univerzális kereskedelmi bankban, a Takarékbankban egyesül. Ennek első lépcsőjeként kezdte meg működését 2019. május 6-án az új Takarékbank Zrt.

Az egyesült pénzintézet a generációk bankjaként tipikus élethelyzetekre kínál komplex, innovatív megoldásokat családok, fiatalabb és idősebb nemzedékek, fővárosi és városi lakosok számára egyaránt. Tovább erősíti pozícióit a kkv-k körében és az agráriumban, működésével a helyi közösségek, ökoszisztémák és értékláncok szerveződését segíti elő. Az új Takarékbank termékeit és szolgáltatásait az ügyfelek az ország bármely takarék fiókjában igénybe tudják majd venni az egyesülési folyamat végeredményeként.

Az átalakítások egyik sarkalatos pontja a működés hatékonyságának és a versenyképesség növelése, ennek részeként a működési költségek lefaragása, a digitális szolgáltatások elterjesztése és komplex innovatív megoldások kínálata.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában