változások

2019.03.11. 12:24

Júliustól használt lakásra is elérhető lesz a kedvezményes csok-kölcsön

A kamattámogatott kölcsön két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint.

Forrás: Shutterstock

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: már nemcsak az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamaiban, hanem a bárhol külföldön szerzett társadalombiztosítási jogviszonyt is figyelembe veszik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylésekor, ha magyar állampolgárok igénylik a támogatást. Hozzátette, ugyanígy alap lehet bármely külföldön szerzett jogviszony a babaváró támogatás kérésekor is.

Az államtitkár további változásként közölte, hogy míg korábban egy régi háznak az alapjait is el kellett bontani ahhoz, hogy új háznak minősüljön egy ingatlan, júliustól már a régi ház alapjára épülő új ingatlan esetén is az új lakásokra járó csok összegét lehet felvenni, amennyiben az alapok statikailag rendben vannak.

Novák Katalin emlékeztetett,

július elsejétől jelentősen bővül az otthonteremtési program, ugyanis már használt lakásokra is felvehető lesz a kedvezményes, garantáltan legfeljebb 3 százalékos kamatozású hitel,

és a használt ingatlanok vásárlására vonatkozóan eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt, amely korábban a csok felvételének feltétele volt.

Fotó: Shutterstock

Jelenleg a két gyereket nevelő vagy vállaló családok 10, a három és több gyermeket vállaló vagy nevelő családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek igénybe új lakás vagy ház vásárlására vagy építésére. A jövőben a két- és többgyermekes vagy ennyi gyereket előre vállaló családok ugyanezt az összeget használt lakás vagy ház vásárlására is felhasználhatják – közölte az államtitkár.

Novák Katalin kitért az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek mérséklésére is: júliustól már a második gyerek születésekor elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésekor pedig négymillió forintot.

Az államtitkár példákkal szemléltette, mekkora támogatásra számíthatnak a még gyerekvállalás előtt álló fiatal házasok.

Ha egy házaspár új ingatlant vásárol és három gyereket tervez, akkor akár 25 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz is juthat a 10 millió forintos babaváró támogatás és a 10 millió forintos csok igénylésével,

valamint a 15 millió forintos kamattámogatott lakáshitelből elengedett ötmillió forint kedvezménnyel. Ehhez még társulhat ötmillió forintos áfa-visszatérítés is, ha a család maga építkezik – fűzte hozzá Novák Katalin.

A kiadott sajtóanyagból még kiderül, hogy a csok-hitel előtörleszthető, egyszülős családok is élhetnek az otthonteremtési támogatásokkal, a kamattámogatott hitelek esetén a maximálisnál kisebb, illetve nagyobb összeget is fel lehet venni, utóbbi esetében azonban a kamattámogatott összeghatár feletti részt már piaci kamattal kell törleszteni, és a kamattámogatott hitel önmagában nem kérhető, csak a csokkal együtt.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában