Kézbesítés

2019.03.09. 12:04

A csomagautomaták piacán az európai élbolyba tartozunk

Az online kereskedelem dinamikus bővülése a házhoz szállítási díjak drasztikus emelésével párosult Magyaroszágon, mégis reális, hogy tíz év múlva már minden második rendelést személyesen veszünk át.

Budapest, 2014. július 31. A Magyar Posta csomagautomatája egy Váci úti bevásárlóközpontnál Budapesten 2014. július 31-én. Az automata csomagok átvételére használható jelenleg, késõbb küldésre is. Egy-egy automata 76 rekesszel rendelkezik, három méretben. A posta július végén 9 új automatát állított üzembe az egyik áruházlánc üzleteinél, így már országszerte 35 mûködik. MTI Fotó: Marjai János

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Marjai János

A csomagautomaták piacán nemzetközi összevetésben is az élbolyba tartozik Magyarország az elérhető szolgáltatások, valamint az egy főre vetített csomagforgalom alapján – mondta a Világgazdaságnak Bengyel Ádám, a Foxpost alapító-vezérigazgatója. Bár nagyobb hálózatok vannak Lengyelországban, Németországban vagy Spanyolországban, de az egy automatára vetített kihasználtság az észtországi után a hazai rendszerben a legnagyobb Európában.

A környező országokra nem jellemző jelentősebb automatahálózat: Romániában és Bulgáriában már van, de még nem nem igazán veszik igénybe.

A Foxpostnak 103 automatája van 11 500 rekesszel, a második legnagyobb hálózat pedig a Magyar Postáé 51 készülékkel, amelyekhez 4260 rekesz tartozik. A postánál kiemelték, hogy belföldön 60 ezer lakosra jut egy automata, míg Németországban 24 ezerre, Olaszországban viszont 240 ezerre.

Mivel a Foxpost piaca a cég várakozásai szerint a következő években legalább a duplájára nő, tovább fejlesztenek. Bár a 11 500 rekesz alapján naponta elméletileg ennyi csomag szállítható le, a számot csökkentik a több mint egy nap után átvett csomagok, de növelhetik, hogy a budapesti automatákat naponta kétszer töltik, ürítik.

Mivel a Foxpost több mint a duplájára növelte a kapacitást, nem elégedetlen a jelenleg 60-70 százalékos kihasználtsággal, a Magyar Postánál pedig a legforgalmasabb készülékek – mint például az Örs vezér téri és a Nyugati téri – igénybevétele meghaladja a 80 százalékot. A postánál a tíz legforgalmasabb készülék rekeszszámát 2017-ben növelték 448-cal, továbbá NFC-rendszert telepítettek, így mind az 51 automatánál lehet mobiltelefonnal fizetni. Tavaly felülvizsgálták az automaták elhelyezkedését is: a kevésbé igénybe vett egységeket forgalmasabb helyszínekre helyezik.

Bengyel Ádám szerint minden átvételi és szállítási módot figyelembe véve a csomagautomaták részesedése – a magánszemélyek által küldött csomagok nélkül – alig több mint 2 százalék.

A kört a csomagpontokon átmenő forgalomra szűkítve viszont 10-15 százalék jut az automatákra, de az arány néhány éven belül felkúszhat 30 százalékig. A Foxpost hálózatát csak februárban 160 ezerszer használták. A cégnél úgy látják, hogy az éves adat meghaladhatja a 2 milliót, ami a tavalyi duplája lenne. A társaságnak 110 ezer regisztrált magánszemély és 3000 üzleti ügyfele van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában