Klasszikus menü

2018.12.16. 07:58

Nem maradunk hal nélkül az ünnepekre

Karácsonykor egyre többen vásárolják az értékesebb, igényesebb és jobban feldolgozott halakat, például a konyhakész pontyot, az afrikai harcsát, süllőt és a pisztrángot, szemben az olcsóbb busával.

Nyíregyháza, 2017. december 23. Egész harcsák a nyíregyházi Piaccsarnok halboltjában 2017. december 23-án. MTI Fotó: Balázs Attila

Elegendő hal lesz idén az ünnepekre, a közepesnek mondható haltermés ellenére, az árak tavalyhoz képest csak mintegy 5-7 százalékkal emelkednek – közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.

Lévai Ferenc szóvivő – az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója – hozzátette, hogy a drágulás hátterében több tényező áll. Példaként említette a termelési költségek emelkedését, a dráguló takarmányt, az aszályt, a kötelező béremelést és a súlyadórendelet kedvezőtlen hatását. Ennek ellenére az áremelkedés mértéke az országban sehol nem haladja meg a 10 százalékot.

A szóvivő kiemelte, hogy karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 1100-1300 forint körül mozog. A 12-13 ezer tonnányi belföldi pontytermelés mintegy 30-32 százaléka a karácsonyi időszakban kerül a piacra.

A karácsonyi forgalom mintegy 65 százalékát szintén a ponty adja; a harcsák, a süllő és a pisztráng aránya 25 százalékot tesz ki, 10 százalék körül vannak a választékbővítő, olcsóbb halak, például busa, amur, kárász, keszegek és a törpeharcsa.

Lévai Ferenc elmondta, hogy az elmúlt három évben az eladott hal mennyisége kismértékben emelkedett, ezért idén is bővülésre számít.

Közölte, hogy idén a tógazdaságokból 13-14 ezer tonna hal kerül ki, az intenzív telepekről pedig mintegy háromezer tonna, amelynek 90 százaléka afrikai harcsa.

Az ágazat éves árbevétele 12-13 milliárd forint körül van, ezt várhatóan idén is stabilan tartja majd. Az ágazat édesvízi halból importot nem bonyolít, az export tavaly 3-3,5 ezer tonna volt, ez idén az aszályos időszak és az élénk belföldi halpiac miatt kevesebb lesz.

A szóvivő javasolja a fogyasztóknak, hogy ne hagyják a karácsony előtti utolsó napokra a halvásárlást, mivel a konyhakész, friss halak nagy választékban már december elejétől beszerezhetők, a néhány hetes mélyhűtés nem árt a halaknak.

Kitért arra is, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrzései minimális hiányosságokat tártak fel az elmúlt három évben, a magyar hal biztonságos és kifogástalan minőségű élelmiszer.

Borítókép: egész harcsák a nyíregyházi Piaccsarnok halboltjában 2017. december 23-án.

MTI Fotó: Balázs Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában