megfordult a trend

2018.05.02. 07:35

Simon Attila István: haza kell csábítani a magyar fiatalokat

Hét év alatt 750 ezer munkahely jött létre. A vállalkozások azonban egyre kevésbé képesek dolgozót találni.

Vajon hazatér-e külföldről a magyar munkaerő? Többek között erről is beszélt az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár.

A magyar fiatalok dolgoznak, csak éppen külföldön. Simon Attila István úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban: az utolsó hónapok adatai alapján azt látjuk, hogy megfordult a trend.

Hozzátette, kevesebben hagyják el az országot, mint ahányan visszatérnek. Ez néhány ezer fős különbséget jelent, de többen vannak azok, akik visszatérnek.

Az nem baj, ha a fiatalok elmennek és kipróbálják magukat. Tanultuk történelemben is, hogy az inasok elmentek tanulni, majd visszajöttek, hogy itthon tudják kamatoztatni a megszerzett tudást – magyarázta.

Hangsúlyozta, hogy nyilván tudni kell őket hazacsábítani.

A bérezést illetően azt mondta, a magyar cégek is képesek versenyképes fizetést adni a magyar fiatalok számára csakúgy, mint külföldön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában