Alapkőletétel

2018.03.28. 15:41

Akkumulátorgyár épül Miskolcon

A japán cég 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházását a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti, a leendő üzem pedig több mint félszáz embert kíván foglalkoztatni.

Miskolc déli Ipari Parkjában építi fel első európai gyárát az akkumulátorok gyártására szakosodott japán GS Yuasa cég, a 2019-re elkészülő üzem alapkövét szerdán helyezték el.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen elmondta: a japán cég 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházását a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti, a leendő üzem pedig több mint félszáz embert foglalkoztat majd.

A miniszter hangoztatta, ez a beruházás is azt bizonyítja, hogy a világ autóipara forradalmi átalakuláson megy keresztül, hiszen ma már az elektromobilitás, az önmagukat vezető autók és a környezetvédő technológiák nem a jövőt, hanem a jelent jelentik.

Szijjártó Péter elmondta: a japán társaság beruházásáért Csehország és Németország is versenyzett. „Itt olyan új, innovatív technológiával készülő akkumulátorokat gyártanak majd, amelyek biztosítják, hogy az új digitális autóipari korszakban is meghatározó szereplők legyünk, hiszen a Miskolcon gyártandó termékeket elsősorban külföldön értékesítik majd, Európa legnagyobb és legerősebb autógyártóinak”.

Osamu Murao, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója hangoztatta, az első ütemben 60 ezer négyzetméteres csarnok épül, amely később 140 ezer négyzetméteresre bővíthető. Miskolcon lítiumionos akkumulátorokat gyártanak majd, amelyeket elektromos és hibrid meghajtású autókhoz is használhatnak. Japánon kívül csak Miskolcon készül ilyen akkumulátor – tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató a beruházás helyszínéül kiválasztott Miskolcról elmondta, jól szervezett az infrastruktúrája, képzettek az itteni szakemberek, illetve a város is támogatta a fejlesztést. Közölte: az elmúlt évek éghajlatváltozása sürgetővé tette a széndioxid-kibocsátás mérséklését, ez pedig az autóipart is új kihívások elé állította.

Kuni Sato, Japán Magyarországra akkreditált nagykövete, Csöbör Katalin a térség fideszes országgyűlési képviselője és Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere egyaránt a beruházás jelentőségét méltatta, és szóltak arról, hogy ez is jelzi: Miskolc a régió legdinamikusabban fejlődő ipari központja.

Az akkumulátorokat, elemeket, töltőket és más elektromos berendezéseket gyártó GS Yuasa Corporation 17 országban csaknem 15 ezer munkavállalót foglalkoztat, árbevétele pedig a 2017 márciusával zárult üzleti évben megközelítőleg 3 milliárd dollár volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában