Hitelminősítés

2017.11.04. 11:41

Szakértő: a pozitív várakozások megjelenhetnek hazánk adósosztályzatában

A londoni pénzügyi elemzők pozitív gazdasági várakozásai lecsapódhatnak Magyarország államadós-besorolásban – mondta Csath Magdolna közgazdász szombaton az M1 csatornának nyilatkozva.

A szakértő emlékeztetett, jövő héten a Fitch Ratings jelenthet be módosítást Magyarország adósosztályzatára, illetve annak kilátására.

Csath Magdolna hangsúlyozta, nem tudja, hogy ez már most megtörténik-e, de a hitelminősítő intézet döntésekor biztosan figyelembe veszi, hogy Londonban már 5 százalékos magyar gazdasági növekedést várnak, elsősorban az uniós pályázatokkal összefüggő beruházások, valamint az építőipar és a fogyasztás élénkülése miatt.

A közgazdász emellett szólt arról is, hogy Magyarország gazdasági adatai nem maradnak el annyival régiós társaitól, mint amennyivel alacsonyabb a hitelminősítői besorolása.

A Fitch Ratings tavaly május 20-án a nagy nemzetközi hitelminősítők közül elsőként emelte vissza a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást. A cég idén tavasszal változatlan stabil kilátással erősítette meg a devizában és forintban kibocsátott hosszú lejáratú magyar államadósság „BBB mínusz” szintű osztályzatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában