2023.09.19. 07:05
Elkerülhetetlen: a földbe csapódik egy hatalmas aszteroida
A NASA tudósai elárulták, hogy egy veszélyes aszteroida pontosan mikor csapódhat a Föld felszínébe.

A Bennu névre keresztelt űrszikla hatévente elhalad a bolygónk mellett, a NASA tudósai szerint 2182. szeptember 24-én becsapódhat az aszteroida a Földbe. A becsapódás ereje 22 atombomba erejével érhet fel – írja a Bors.
Hét évvel ezelőtt az ügynökség egy űrszondát küldött az aszteroidához, hogy mintákat gyűjtsön. A tudósok abban reménykednek, hogy az így szerzett információk segítenek majd megelőzni egy esetleges katasztrofális összeütközést.
Most ennek a hétéves utazásnak az utolsó szakaszában vagyunk, ami nagyon hasonlít egy maraton utolsó néhány mérföldjére, ahol az olyan érzelmek, mint a büszkeség és az öröm, egybeesnek azzal az eltökélt céllal, hogy jól fejezzük be a versenyt – mondta Rich Burns, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának (Greenbelt, Maryland) OSIRIS-REx projektmenedzsere.
Bár a Bennu potenciális hatása aggasztónak tűnhet, a pusztító csapás esélye mindössze egy a 2700-hoz.
A szikla körülbelül egyharmad mérföld széles, míg a dinoszauruszok kihalását okozó aszteroida körülbelül hat mérföld széles volt.
Bulvár-celeb
- G.w.M maga mondta el, miért került kórházba
- Elképesztő, milyen módszerrel fogyott húsz kilót Pintér Tenya
- Gyanús jelek: gond van G.w.M és Kulcsár Edina házasságával?
- Kibékültek? Közös fotón tűnt fel Kárpáti Rebeka és Sydney van den Bosch
- Hiába csalta meg, újra együtt van párjával a magyar énekesnő