2023.06.04. 12:00
Nem érdemes ujjat húzni vele: Király Linda anyatigrisként védi ikeröccseit
A három testvér a fizikai távolság ellenére is napi rendszerességgel részt vesz egymás életében.
Forrás: Hot! archívum
Király Linda mindenben támogatja két öccsét, Király Benjamint és Király Viktort, ha kell, harciasan kiáll értük. Már gyerekkorában előtört ez a védelmező ösztön az énekesnőből.
„Nagyon rosszulesett, ha bántották őket. Amióta az eszemet tudom, a családom a mindenem, ennél fogva, ha bárki bármi olyat művelt velük, ami nekik rossz volt, én azonnal ugrottam, és a védelmükre rohantam” – kezdte Linda a hot! magazinnak.
Ez a mai napig igaz, és szerintem még hetven-nyolcvan éves koromban is így lesz.
Mint minden családban, a testvérek között is kialakult néha konfliktus, amelyek sok esetben Linda túlzott gondoskodásából fakadtak.
„Az agyukra mentem! Ha a suliban valaki beléjük kötött, mindig kiálltam értük, de nekik ez – egyébként érthető módon – ciki volt, hiszen az ő szemszögükből teljesen máshogy jött ez le, mint nekem. Nekik az gáz volt, hogy a nővérük, vagyis egy lány akarja megvédeni őket – idézte fel Linda nevetve. – Voltak emiatt veszekedések, de még gyerekes bunyók is. Idegesítette őket, hogy túl gondoskodó voltam” – tette hozzá.
Természetesen idővel elfogadták a fiúk, sőt mára már hálásak is érte, hogy a nővérük ennyire törődött velük.
A mai napig ilyen vagyok, hiszen hiába tudom, hogy családos apukák, mindig bennem van az, hogy nekem kell vigyáznom rájuk. Időnként még megdöbbenek azon, hogy már felnőtt férfiak. Ilyen volt például az, amikor Viktorral tavaly részt vettünk az Ázsia Expresszben.
Hogy mit árult még el a kapcsolatukról és a jövőbeli terveiről, elolvashatja a Bors cikkében.
Bulvár-celeb
- Migrén gyötri? Magyar kutatócsoport adhatja meg a választ e sokakat kínzó betegségre
- Galahad igen, Jézus nem – bővült az adható keresztnevek listája
- Kiderült, hogy használ-e a C-vitamin megfázáskor
- Hűha! Több millióan figyelték a szexi pózban vonagló bombázót
- Ezt nem tudja feldolgozni: összeverték és elrabolták az Ázsia Expressz sztárját