Bulvár-celeb

2023.03.17. 04:05

Galambos Lajos elmondta, miért van egyedül

Kiderült, miért szakított a barátnőjével.

Forrás: Bors

Fotó: Nagy Zoltán

Galambos Lajos válása óta ritkán beszél a magánéletéről, de most válaszolt a Bors kérdésére, és elárulta: egyelőre nincs kilátásban új romantikus kapcsolat az életében. Ennek oka, hogy a trombitaművész a jelen helyzetben nem érzi, hogy átadhatná magát egy érzelmi viszonynak, hiszen nem lehet tudni, mit tartogat számára a jövő.

Lajcsi fél évvel ezelőtt ismerte be, hogy a válása után kialakulófélben volt egy kapcsolta, de végül a hölgy nem tudta elfogadni, hogy a trombitás jó kapcsolatot ápol volt feleségével, Boglárkával, ezért úgy döntöttek, hogy elválnak útjaik.

– Ő sajnos nem vette jó néven, hogy én a volt feleségemmel jó viszonyt ápolok és együtt vacsorázom vele. A show-bizniszben dolgozik, ezért azt meg pláne nem értette meg, hogy emiatt miért magyarázkodom a sajtóban, és hangoztatom, hogy Bogival továbbra is egy család vagyunk. Ebből kifolyólag több vita is adódott közöttünk.

Én nyugodt, kiszámítható kapcsolatra vágyom, és mivel mások voltak az elképzeléseink, a napokban közösen úgy döntöttünk, jobb, ha elválnak az útjaink

– mondta anno Galambos Lajos, aki akkor még bízhatott abban, hogy számára kedvezően alakulhat a büntetőügye másodfokú ítélete. Nos, nem így lett, hiszen Lajcsit tavaly december 7-én jogerősen is három év hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Ez a tény pedig azonnal indokolatlanná tette számára a párkeresést.

– A helyzet az, hogy örök romantikus vagyok és hiszek a szerelemben, annak ellenére is, hogy a házasságom zátonyra futott, és később egy kezdődő kapcsolatomban sem értem révbe. Hiszem, hogy valahol vár még rám egy új, friss, mindent elsöprő szerelem, de tény, hogy most nincs itt az ideje

– kezdte a Borsnak Lajcsi. – Az ok prózai, hiszen minden jel arra mutat, hogy a közeljövőben be kell vonulnom a börtönbe. Ez persze nem azt jelenti, hogy beletörődtem ebbe. Harcolok tovább az igazamért, és továbbra is szeretném elérni, hogy a betegségem miatt megkapjam a halasztást, vagy félbeszakíthassam majd a büntetésem. Ugyanakkor ezt a harcot egyedül kell megvívnom és a legrosszabb forgatókönyvre is fel kell készülnöm. Ha pedig az következik be, nem várhatom el senkitől, hogy várjon rám, pláne egy friss kapcsolat esetén – tette hozzá Galambos Lajos, aki persze nem harcol majd az érzelmei ellen, ha akár holnap, elsöprő erővel toppan be az életébe a nagy ő.

– Tudom én, hogy ember tervez, Isten végez. Vagyis ha most szembejönne velem az a nő, akivel el tudom képzelni, hogy leélhetem vele a hátralévő életemet, nem fogok ellenállni. De hogy tudatosan nem keresem ezt a szerelmet, az biztos. 

Remélem, még lesz alkalmam átélni ezt a mindent felülíró érzést... – fogalmazott a trombitaművész.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában