Alma a fájától

2022.11.06. 15:50

Micsoda meglepetés: ismert zenész gyermeke a Sztárban sztár leszek! énekese

Kaly Roland nyolcadik osztályos volt, amikor elváltak a szülei. Bár édesapjával maradt, de édesanyjával is rendkívül szoros kapcsolatot ápol.

Forrás: TV2

A 23 éves énekesről talán kevesen tudják, családjának második sztárgenerációja, ugyanis édesapja, Kaly Csaba szintén elismert, többszörös aranylemezes mulatós sztár – írja a Bors. 

A mondás szerint, miszerint az alma nem esik messze a fájától, rá is igaz. Roland három éve ugyan saját formációt hozott létre, apukája mindig mögötte áll, és ha kell, segítő kezet nyújt gyermekének. Szülei válása után is magától értetődő volt – még ha általánosságban nem is ez a jellemző –, hogy kivel marad.

„Amikor születtem, apukám nagyon fiatal, 19-20 éves volt, ennek ellenére kivette a részét a nevelésemből. Mindig ő szokta mondogatni, hogy mi szinte együtt nőttünk föl, ez pedig nagyban befolyásolta a köztünk lévő szoros kapcsolatot. Nagyon felnézek rá. Mondhatnánk, az ő barátai voltak az én első »barátaim«, gyerekként is már mindenhova mentem vele” – mesélte a fiatal tehetség.

„Tizennégy éves, nyolcadik osztályos voltam, amikor ők különváltak. Annak ellenére, hogy apuval költöztem el anyukámtól, vele is nagyon jó maradt a kapcsolatom. Közel, néhány száz méterre élünk egymástól, rengeteget találkozunk és sok közös programot szervezünk. Bár mindkettőjükkel megoszthatok mindent, van, amit anyunak, van, amit apunak mondok el szívesebben. Nincsenek titkok vagy amit ne tudnék velük megbeszélni. Szolid életvitelt láttam tőlük, szerencsés vagyok, hogy ilyenek a szüleim” – árulta el érdeklődésünkre.

Roland hetek óta Budapesten tartózkodik. Hétről hétre nagy munkát igényel a felkészülés, szinte egy percre sem áll meg, mégis sokat gondol haza…

A harmadik élő show-ban Presser Gábor egyik nagy slágerét énekelte Roland. 
Forrás: TV2

„Apu minden vasárnap eljön az élő show-ra. Ő a biztos pont az életemben, olyan, mintha az egyik végtagom lenne. Családcentrikus vagyok, szeretem a szüleimet, a barátaimat. Mindig is otthon éltem, soha nem voltam kollégista, legfeljebb egy-egy nyaralás alkalmával voltam távol a családomtól. Talán pont emiatt ragaszkodom ennyire hozzájuk. Mégis szeretném, ha Magyarországhoz is kötne a karrierem. Szeretnék itt dolgozni, de az otthonomat továbbra is Kézdivásárhely jelentené” – fűzte hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában