Bulvár-celeb

2022.10.10. 05:00

Miló Viki perel és további károsultakat keres

Nyár óta tart a vitás helyzet az egyik nemzetközi légitársaság és a világbajnok bokszoló között. Viki most hasonló szituációban szenvedő társait keresi, akikkel közösen is felléphetnek és akár jogi útra terelhetik az ügyet.

Forrás: Instagram

Miló Viki már nyár óta próbálja elérni az egyik nagy nemzetközi légitársaságot a kártérítése miatt. Sajnos eddig süket fülekre találtak a panaszai. Pedig minimum ezer euró kártérítést és sérelemdíjat követel a cégtől – írja az Origo.

„Július 27-én történt, hogy Budapestről repültünk volna müncheni átszállással Madridba egy kutya-világbajnokságra, amire két évet készültünk a koronavírus miatt. 

Itt történt a fennakadás, és a papíron öt és fél órás útból tizenkettő lett. Sajnos a megpróbáltatásoknak itt nem volt vége. Madridba érkezve ért minket a sokk, hogy nem érkezett meg a poggyászunk. 

Ezért még bevásárolni is el kellett menni, hogy azért a legfontosabb dolgainkat beszerezzük” – mondta mérgesen Miló Viki, aki, már két éve készült arra a világversenyre, és úgy gondolta sokkal jobb helyezést is elértek volna kutyái, ha kipihentek és nyugodtak lettek volna. Ezért jogosnak érzi a követelését: ezer eurót és a sérelemdíjat.

Forrás: Instagram

„Minden második napon küldök a légitársaságnak e-mailt, és próbálom az ügyfélszolgálatot is elérni. De semmi válasz nem érkezett, még egy automatikus üzenet sem, hogy fogadták a panaszomat. 

Most azokat az embereket keresem, akik szintén azon a München–Madrid járaton voltak, amelyiken én, vagy hasonló történt velük. Így akkor együtt léphetnénk fel a társaság ellen, és jogi úton is nagyobb lehetne az esélyünk. 

Sajnos a perköltségek is olyan hatalmasak, hogy egyedül nem is bírnám kifizetni.”

A világbajnok ezért minden számlát és levelet, amit írt, elmentette arra az esetre, ha mégis reagálna a légitársaság, illetve bizonyítékként is szolgálhatnak ezek a dokumentumok, ha perre kerülne a sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában