Különös

2022.05.03. 11:50

Nem vonult börtönbe Magyarországon a veronai buszbalesetért felelős sofőr

V. János feje felett még ősszel mondta ki az olasz bíróság a jogerős ítéletet, amely szerint hat évet kell a rácsok mögött töltenie.

Szinte felrobbant a tárgyalóterem a jelenlevő gyászolók indulatától az olasz bíróságon, amikor tavaly ősszel kimondták a jogerős ítéletet a veronai buszbaleset ügyében – derül ki a Bors cikkéből. 

V. János első fokon kiszabott 12 éves ítéletét a felére mérsékelték, vagyis a sofőrnek hat évet kell a börtönben töltenie, amiért 2017 januárjában a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait egy sítúráról hazahozó busszal balesetet okozott. A jármű szinte porig égett, 17-en pedig meghaltak.

Forrás: AFP

„János nincs itthon!”
A gyakorlat szerint a bíróságon szabadlábon védekező terhelteknek a jogerős ítélet kiszabása után általában fél éven belül kell a büntetésük letöltését megkezdeniük. Ez mostanában mindenképpen esedékessé válik.

A Bors szeretett volna feltenni néhány kérdést V. Jánosnak, ezért megpróbálta őt a békéscsabai otthonánál felkeresni. Amikor az ablakon bekopogtattunk, az élettársa nézett ki. „János nincs itthon!” – mondta az asszony határozottan, majd amikor azt firtattuk, hogy vajon bevonult-e a börtönbe, a nő indulatossá vált.

„Senkinek semmi köze hozzá! Maguk újságírók, ugye? Hívom a rendőrséget” – kiabálta, és azt sem volt hajlandó elárulni, hogy V. Jánost gyötri-e a bűntudat.

Vajon hol lehet?
A sofőrt Békéscsabán az utcájában szinte mindenki ismeri. A helyiek egy része azt beszéli, hogy már bevonult a rácsok mögé. 

„Rég nem láttuk, pedig korábban sokat mászkált az utcán. Biztosan megvan az oka, hogy ki sem dugja az orrát a házból. Szerintem Olaszországba ment. Legalábbis ha van egy csepp esze” – nyilatkozta a Borsnak a V. család ismerőse. 

Szavainak ellentmond, amit egy másik szomszéd árult el: „Néhány nappal ezelőtt váltottam vele két szót a cseresznyefa virágzásáról. Nagyon meggyötörtnek tűnt” – hadarta el a hölgy.

Itthon biztosan nem vonult börtönbe
A Bors biztos forrásból megtudta, hogy János Magyarországon nem kezdte meg a büntetése letöltését. Ez több okból lehetséges: vagy még nem hívták be, vagy egészségi okokból halasztást kért és kapott, de az is lehetséges, hogy úgy döntött, nem igényli, hogy itthon vonuljon rácsok mögé. Ezt sokan azért nem tartják valószínűnek, mert egy olaszországi börtönben nyilván ritkábban tudnák látogatni a szerettei, ráadásul vélhetően nyelvi nehézségei is adódnának.

Az önbíráskodástól sem riad vissza
Krizsány László a kislányát, Flórát vesztette el a tragédia napján.

Forrás: AFP

„Annak az embernek már rég börtönben lenne a helye. A jellemét megismerve csak azt tudom feltételezni, hogy megpróbálja szabotálni a büntetését. Csak az jut eszembe, hogy még az önbíráskodástól sem riadok vissza. Mindenki számára nyitva hagyom a kérdést, hogy ezt hogy értem, de ha kell, megfogom a kezét, és személyesen kísérem be a megfelelő intézménybe!” – mondta az apa.

Borítókép: AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában