Lassú gyógyulás

2022.03.17. 06:05

Schobert Norbi elárulta: még mindig nem százszázalékos

A fitneszguru tavaly augusztusban súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba. Ma már szinte semmi sem emlékezteti a drámai napokra.

Schobert Norbi esetében a csoda jelző nem túlzás, ha a gyógyulására használjuk, hiszen bő fél évvel ezelőtt a halál torkából tért vissza immáron másodszor, hiszen 2012-ben életmentő szívműtétet hajtottak végre rajta, most pedig agyi érelzáródás miatt nézett farkasszemet a halállal - derül ki a Ripost cikkéből.


„Nyugodt szívvel mondhatom, hogy nagyon jól vagyok. Azt mondanám, hogy olyan kilencvennyolc százalékos állapotban vagyok, és ez elég jó, ha azt vesszük, hogy az érelzáródás utáni első CT-vizsgálat azt mutatta, hogy az agyam 50 százaléka teljesen offon volt. A doki szerint ami még visszamaradt mint kvázi tünet, az is teljesen el fog múlni és olyan leszek, mint régen” 

- mondta Norbi, akin már valóban nehezen lehet észrevenni, hogy hónapokkal ezelőtt életveszélyes állapotban volt.

 

Forrás: TV2

 

"Az a helyzet, hogy napról napra egyre kevesebb dolog utal arra, hogy komoly baj volt velem augusztusban. Tulajdonképpen tíz nap után már újra forgattam, bár akkor még elég látványos jelei voltak annak, hogy az agyam egy jó része hosszú ideig nem kapott elég vért. A jobb kezem összevissza működött, és volt, hogy azon kaptam magam, hogy csak bámulom a falat, és nem nagyon csinálok semmit.  Ez elég ijesztő volt, de aztán rohamosan javultak ezek a dolgok" 

- mesélte a fitneszguru, akinek néha még kontrollálnia kell a mozdulatait, ha elfeledkezik magáról. 

 

"A jobb kezemmel még megesik, hogy 'eltűnik', vagyis kicsit furcsán tartom. Amint észreveszem, korrigálom, ahogy a sántításomat is, ha jelentkezik. Ami talán feltűnőbb, az az, hogy elharapom a szavak végét, amit korábban nem csináltam"- mondta Norbi, aki az eset óta kevesebbet dolgozik és a heti öt edzést is lecsökkentette kettőre.

 

Borítókép: TV2

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában