Bulvár-celeb

2021.05.22. 06:04

Szívszaggató segélykiáltás: eltűnt egy súlyos beteg magyar családanya Bécsben

Kispetik Margit négy napja elment otthonról, azóta nem tudnak róla. A család a legrosszabbtól tart.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Kispetik Margit közel 10 éve költözött Bécsbe az akkori élettársával. Vele azóta szakított, és egy magyar barátnőjével kezdett közösen lakást bérelni – írja a Bors.

– A testvéremmel régóta terveztük, hogy hazahozzuk, mert voltak lelki problémái a családja nélkül. Becsülettel dolgozott, hogy kintről támogassa a családját – mondta a Borsnak Margit lánya, Evelin.

A családanyát egy februári napon egyszer már összeesve találta meg a lakótársa a lakásban. Akkor kórházba szállították, ahol újraélesztették és lélegeztetőgépre kötötték. Kiderült, hogy a cukorbetegség legsúlyosabb változatában szenved. Azóta kiengedték, ám a héten újabb baj érte. Evelin és testvére, Vivien hiába próbálta felhívni telefonon, nem érték utol, ráadásul vissza sem hívta őket. Mivel ez Margitra nem jellemző, a lányok rögtön gyanakodni kezdtek.

Beszéltünk a lakótársával, aki elmondta, hogy édesanyám kedd este indult el otthonról, kutyát sétáltatni és üdítőt vásárolni.

Nem vitte magával a mobiltelefonját, és ami még nagyobb baj, az inzulinkészülékét sem, ami érthetetlen. Ez számára életveszélyes – szögezte le az aggódó gyermek.

Aki bármit tud a nőről, segítsen – kéri a család
Fotó: Facebook

 

A család a kint élő ismerősei segítségével már a helyi rendőrségen bejelentést is tett, illetve végigkérdezték a környékbeli kórházakat is, de a családanyát egyelőre nem találják.

Mindenkit arra kérünk, ha bármit tud édesanyánkról, segítsen! Szeretnénk őt visszakapni!

– kérte a 22 éves lány, akit sokáig édesapja, majd nővére nevelt Margit távollétében.

– Anyu mindig is gondoskodott rólunk! Nehéz lenne nála jobb anyát elképzelni. Az utolsó centjeit is odaadná nekünk, de most inkább mi szeretnénk őt támogatni, persze mindenekelőtt biztonságban tudni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában