ráadásul a születésnapján

2021.02.13. 19:30

Harminc év után hagyta el felesége a magyar színészt: „Rettenetesek az éjszakáim egyedül”

Hónapok óta képtelen feldolgozni a mindig jókedvű és vidám színész, Lippai László, hogy felesége miért döntött úgy, hogy harminc év együttlét után a születésnapján elhagyja őt.

Forrás: József Attila színház

Az elmúlt hónapokban teljesen padlóra került Lippai László színész a magánéletét illetően. Felesége minden előzmény nélkül összecsomagolt és harminc év után elhagyta őt a 61. születésnapján, december 28-án.

„Nemrégiben írtam neki egy üzenetet, hogy lát-e legalább egy százalék esélyt arra, hogy tiszta lappal újra kezdjük. Egy rövid választ kaptam: nem! Eddig azért nem beszéltem róla, mert túlságosan fájt, szégyelltem a kudarcot.

Mióta elhagyott, rettenetesek az éjszakáim egyedül, csak az jár a fejemben, hogy mit ronthattam el”

- írta a Blikk nyomán a life.hu.

Lippai a Madách Színházban ismerte meg a táncművésznőt. Akkor még Lippai családos ember volt, közel tíz évig várt rá Krisztina. Amikor azonban várandós lett, úgy döntöttek, hogy közösen nevelik fel fiúkat, Leventét, aki azóta már felnőtt ember lett és a szülőktől külön éli az életét.

Fotó: HOT!

„Hatalmas szerelem volt a miénk, harminc gyönyörű évünk, szép közös életünk volt. Egyetlen percét sem bántam meg! Úgy tűnik, ő igen”- nyilatkozta csalódottan Lippai.

László most minden idejét a munkájának szenteli, jelenleg több sorozatban is dolgozik, tanít a Talent Stúdióban és a Thália Tanodában.

„Mással is megesett már ilyesmi, nem mi vagyunk az első szakító pár.

Nem vettem észre, hogy baj van, de bánt, hogy talán nem figyeltem rá eléggé, pedig most is szeretem és aggódom érte. Harminc szép év van mögöttünk, amiért csak hálával tartozom neki, de én bármikor újra kezdeném vele.

Sohasem éltem egyedül, a mosógépkezelésére is a lányom tanít. Nem egyszerű a szingli lét. Szerencsére imádok főzni, éhen biztosan nem halok...” – zárta le a színész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában