Ország-világ

2020.11.30. 19:55

Makón avatták fel Magyarország legszebb betlehemét, Makovecz-stílusban készült (videó)

Idén Makón készítették a legszebb karácsonyi életképet: három és fél méter magas, négyszer négy méteres területű és a város főterén áll. A tardonai és az ajaki betlehemet díjazták még az országban.

Forrás: Ripost

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hungarofest Nonprofit Kft. közösen hirdette meg a Magyarország Legszebb Betleheme pályázatot. A megmérettetésre először tavaly került sor – írja Ripost.

Az első helyezett idén Makó városa lett, ahol a makói Hagymatikum előtt kerül kiállításra az alkotás, a második helyezett a Bükk lábánál található Tardona települése, míg harmadik helyezést idén nem osztottak ki, de egymillió forint értékben díjazták és támogatják Trella Erik fafaragó mester munkáját, akinek idei szobrai Ajakon, a katolikus plébánia mellett, emeli a betlehem értékét.

 

Makón Advent első vasárnapján mutatták be, Farkas Éva Erzsébet és Bartus-Bercza Anikó, művésztanár tervei alapján készült Makovecz-stílust követő építményt. Az első adventi gyertya is meggyulladt benne.

„Szerettem volna az esztétikai élményen túl szakrális szimbólumok, építészeti elemek felhasználásával Makovecz Imre alkotásaihoz méltó művet létrehozni”

- tette hozzá a művésztanár kihangsúlyozva, a betlehem tervezése során az lebegett a szeme előtt, hogy elmélyülési, töltekezési lehetőséget adjon az embereknek, és erősítse fel bennük az adventi időszak és a karácsony megélését.

Az ország legszebb betleheméről a TV2 Tények is készített egy videót.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában