Járvány

2020.03.28. 18:18

LGT-slágerrel mondanak köszönetet magyar zenészek (videó)

A negyvenhárom magyar zenész a videóval fejezi ki a háláját azok felé, akik a jelenlegi, embert próbáló időszakban működésben tartják az országot.

Budapest, 2020. március 25. Orvos és ápoló egy koronavírussal fertőzött beteget lát el Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kialakított izolációs teremben 2020. március 25-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A Locomotiv GT Neked írom a dalt című slágerének átdolgozásával mondanak köszönetet magyar zenészek mindazoknak, akik a koronavírus-járvány idején erőn felül dolgoznak.

Generációkon és zenei műfajokon átívelő feldolgozás készült a Neked írom a dalt című LGT-slágerből. A negyvenhárom magyar zenész összefogásából készült videóban feltűnnek az LGT tagjai is. Ezzel fejezik ki hálájukat a zenészek azok felé, akik a jelenlegi, embert próbáló időszakban működésben tartják az országot.

Mint írják, az előadók otthonaikban énekelték fel a saját részüket, a kész klip az általuk küldött telefonos felvételekből állt össze. A felkérésre az előadók első szóra igent mondtak, hiszen ők a zene által tudnak a legtöbbet segíteni. A kezdeményezés mellé állt Dorozsmai Péter, a Tom-Tom Records lemezkiadó tulajdonosa és kollégái is, ötletekkel, felkérésekkel, stúdióval és zenei alappal segítve a munkát.

A dalban közreműködnek:

Karácsony James, Pátkai Rozina, Kontor Tamás, Sztevanovity Zorán, Varga Livius, Heincz Gábor Biga, Dorozsmai Blanka, Dér Heni, Péter Szabó Szilvia, Dallos Bogi, Puskás Peti, Nagy Sándor, Csemer Boglárka Boggie, Veréb Tamás, Nági, Sipos Péter, Sipos Tamás, Fehérvári Gábor Alfréd Freddie, Tompos Kátya, Veres Mónika Nika, Bereczki Zoltán, Kökény Attila, Horváth Boldizsár, Pál Dénes, Molnár Tamás, Ember Márk, Lola, Cserpes Laura, Peter Sramek, Gömöri András Máté, Oláh Gergő, Csobot Adél, Völgyesi Gabi, Kocsis Tibor, Wolf Kati, Tóth Gabi, Tóth Vera, Balanyi Szilárd, Polyák Lilla, Pély Barna, Nagy Betti, Horváth Charlie és nem utolsó sorban, Presser Gábor maga.

Borítókép: Orvos és ápoló egy koronavírussal fertőzött beteget lát el Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kialakított izolációs teremben 2020. március 25-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában