könnyűzenei turné

2020.02.22. 20:17

Házhoz megy a Zenede Erdélyben is

A Nemzeti Kulturális Alap és az emberi erőforrások minisztere támogatásával megvalósuló koncert- és előadás-sorozat a rock külföldi és hazai megteremtőit mutatja be.

Budapest, 2019. november 8. Kóbor János énekes az Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. november 8-án. MTI/Mohai Balázs

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

A kilenc éve tartó turnét eddig 25 ezer gyerek láthatta, a zenei misszió új programját tavaly januárban indították, ezen 4500 általános és középiskolás tanuló vett részt – közölték a szervezők.

A Házhoz megy a Zenede az elmúlt években a 20. század könnyűzenéjének fejlődését mutatta be a blues, a szving, a beat, a soul, a rock és a popzenei stílus érintésével.

Az idei év első öt hónapjában újabb huszonkét településen ötven előadást tartanak.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kiemelt támogatásban részesítette a Házhoz megy a Zenede – Rocklegendák oktatási program határon túli magyar lakta településeken megvalósuló 2020-as előadássorozatát és a turné az NKA segítségével Magyarországon is folytatódik.

A turné idén Szikszón indult január 20-án és február 24-én Biharkeresztesen látható.

Márciusban tizenkét erdélyi településen harminc előadást tartanak: 2-án Nagyváradon, 3-án Székelyhídon, 4-én Szatmárnémetiben, 5-én Kolozsváron, 6-án Marosvásárhelyen, 7-én Szamosújváron, 9-én Kézdivásárhelyen, 10-én Baróton és Kovásznán, 11-én Sepsiszentgyörgyön, 12-én Csíkszeredán, 14-én pedig Lövétén.

A szervezők várják a vajdasági, felvidéki és kárpátaljai művelődési házak és iskolák jelentkezését is, hogy hozzájuk is eljusson a rendhagyó énekóra.

Bordás József dobos, a zenei misszió vezetője kiemelte: a cél a felnövekvő generáció számára ablakot nyitni a zene sokszínűségére és ösztönözni a gyermekeket a hangszeren tanulásra az élőzene és a playback-mentes muzsikálás reményében.

A Zenede II. tematikus sorozat a rockzene hazai és nemzetközi megteremtőit mutatja be az új generáció számára: Jimi Hendrixet és Radics Bélát, az Illést, a Metrót, az Omegát, a Hobo Blues Bandet, az AC/DC-t, a Rolling Stonest, a Beatlest, a Black Sabbath-ot, a Led Zeppelint, a P. Mobilt, az LGT-t, az Eddát, a Tankcsapdát és másokat.

A legendás rocktörténeti személyiségeket Baricz Gergő énekes, Nagy Zoltán gitáros, Megyaszay István basszusgitáros és Bordás József dobos közreműködésével idézik meg.

Borítókép: Kóbor János énekes az Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. november 8-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában