színpadon

2020.01.31. 14:54

Meglepetés produkcióval készül A Dal 2020 zsűrije

A Duna Televízió dalválasztó műsorának első élő válogatóján közösen lép fel a négy zsűritag.

Budapest, 2019. december 17. Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója, Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere, Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard énekesnője és Pély Barna énekes-gitáros-zeneszerző (b-j), a zsűri tagjai A Dal 2020 dalválasztó-show sajtótájékoztatóján 2019. december 17-én. A verseny kilencedik évada február 1-jén kezdődik a Duna Televízió műsorán. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Duna Televízió dalválasztó műsora idén is izgalmas extra produkciókkal lepi meg a nézőket. Az első élő válogatóban A Dal 2020 zsűrije Vincze Lilla, Apáti Bence, Nagy Feró és Pély Barna közösen lép színpadra – írja a hirado.hu.

A többi zsűritaggal együtt egy meglepetéssel készülünk – árulta el sejtelmesen Apáti Bence táncművész, aki azt is elmondta, hogy a próbákon nem tudta teljesen leküzdeni a zavarát.

Egészen pici gyermekkoromból emlékszem, hogy bármikor kirándulni mentünk a szüleimmel, mindig a Ricse szólt, mert édesapám rajongott a zenéjükért. Ezért most többször emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy Feróval és a többiekkel kollégaként állunk a színpadon. Szerencsére mindhárman sokat segítettek – tette hozzá.

És hogy milyen meglepetés várja a nézőket? Kiderül szombaton 19.35-kor A Dal 2020 első élő válogatójában a Duna Televízió és a Duna World műsorán.

Borítókép: Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója, Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere, Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard énekesnője és Pély Barna énekes-gitáros-zeneszerző, a zsűri tagjai A Dal 2020 dalválasztó-show sajtótájékoztatóján 2019. december 17-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában