interjú

2019.01.24. 08:50

Sári Évi: jelenleg az álmaimat élem

A színésznő ritkán mesél a magánéletéről, most azonban kendőzetlen őszinteséggel beszélt többek között a gyermekvállalással kapcsolatos vívódásairól és a háttérben meghúzódó okokról is.

Gyönyörű, tehetséges, és felejthetetlent alakított a Sztárban Sztár adásaiban. Az emberek lépten-nyomon megállítják, és döbbenten kérdezik, hol volt ezidáig! Miközben szó sincs arról, hogy eltűnt volna: több mint húsz éve áll színpadon.

– Sokan a Splash együttesből emlékeznek rám, amit hosszú évekkel ezelőtt alapítottunk. Pedig már jóval előtte színházakban játszottam, és ez azóta sincs másképp, sőt! Elsődlegesen mindig is színésznő voltam, csak éppen egy szűkebb réteg ismerte a munkásságomat. Bár egyáltalán nem bánom, hogy most, a műsornak köszönhetően világgá kürtölhetem, kicsoda, micsoda vagyok – mondta nevetve Évi a HOT! magazinnak.

„Jelenleg az álmaimat élem”

A híresség negyvenéves múlt, és büszkén vallja, hogy ez élete legszebb időszaka. Szakmailag egyre nemesebb feladatok találják meg, hálás a szerepeiért, legyen szó az Apáca Show, a Vámpírok bálja vagy a We Will Rock You című musicalekről vagy más darabokról. Emellett másfél évvel ezelőtt rátalált a szerelem, boldog párkapcsolatban él. Azonban arra képtelen választ adni, hogy mik a tervei a jövőre nézve.

Sztárok, akik eddig nem lettek édesanyák

Cameron Diaz úgy érezte, gyerek nélkül könnyebb az élete.

Molnár Anikó egyszer úgy fogalmazott, hogy ő önző az anyasághoz.

Gallusz Niki a párjával, Laurával tervezett gyereket, de még nincs nekik.

– Jelenleg az álmaimat élem. Csodálatos évek vannak mögöttem, soha rosszabbat! Most nem változtatnék semmin, és ebbe beletartozik a gyermekvállalás is. Bezzeg a párom biztos a dolgában, készen áll az apaságra, pedig tíz évvel fiatalabb nálam, így még bőven ráérne. Én vagyok az, akit sürget az idő. Bárcsak lenne egy stopgomb, amit megnyomhatnék, és még tíz évet eltölthetnék a jelenben! – kacagott fel.

– Majd amikor elkezdek számolgatni, azonnal megcsap a realitás. Mondjuk, ha most állapotos volnék, negyvenkét éves lennék a baba születésekor, és hatvan, mire leérettségizne. Ez megijeszt. És minél tovább várok, annál nagyobb a nyomás. Annyira azért mégsem, hogy bizonytalanul beleugorjak.

„Nem vagyok ufó, csak mert még nem szültem”

Évi azért is beszél nehezen a gyermekvállalásról, mert attól tart, hogy az emberek túlságosan hamar ítélkeznek. Ennek ellenére tudja, hogy ez a téma szót érdemel, hiszen rengeteg nő jár hasonló cipőben.

– Amint kimondom, hogy nem tudom, hogy akarok-e gyereket, valaki pálcát tör felettem. Azt érzem, hogy védekeznem kell, pedig ez a legszentebb magánügyem, ami kismillió összetevőből áll, nem fekete és fehér. Szó sincs arról, hogy nem szeretem a gyerekeket; őszintén csodálom őket! Az édesanyákat bámulattal nézem, hogy miként nevelnek gyereket, vezetnek háztartást és dolgoznak egyszerre. Az édesanyám egyébként a valaha volt legjobb példa! De látok ellenkező esetet is, hogy valaki azért szül, hogy túl legyen rajta. Én nem akarom „kipipálni” a gyerekvállalást – tette hozzá Évi, aki maga sem érti, miből fakad a bizonytalansága.

– Azt gondolom magamról, hogy jó anya lennék, hiszen egy gondoskodó, felelősségtudó nő vagyok. Felötlött már bennem, hogy talán érdemes lenne pszichológushoz, vagy kineziológushoz fordulni, és lelkileg leásni mélyre, hátha megtaláljuk azt, ami gátat épít bennem, már ha van ilyen. Tizenhat éves voltam, amikor elváltak a szüleim; talán ebből az időszakból fakad ez a bizonytalanság a párválasztásaimban vagy a családalapításban. De számtalan oka lehet. Mindenesetre nem vagyok ufó, csak mert negyvenévesen még nem szültem. Igyekszem a legtöbbet kihozni az életemből, így vagy úgy, de én is a boldogságra törekszem – mosolyodott el.

Jojóeffektus

Évi tinédzserkora óta súlyproblémákkal küzd, egy ideje azonban képes megőrizni a vonalait.

– Tipikus példája vagyok a jojóeffektusnak. Előfordul, hogy felszalad néhány kiló, most éppen kettővel vagyok több a kívánatosnál, de ez még belefér. Szerencsére már nincsenek nagy kilengések a mérlegen. Szeretek enni, ráadásul a szervezetem azonnal raktároz. Sporttal igyekszem kompenzálni, ugyanis az édességekről képtelen vagyok lemondani – mondta nevetve az énekesnő.

Borítókép: Hot!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában