most van ereje teljében

2018.09.27. 17:01

Szeret negyvenes nőnek lenni Varga Izabella

Dr. Balogh Nóra lassan két évtizede látható estéről estére a képernyőn, ám az őt alakító színésznő közben alig változott! Iza szerencsés alkattal bír, de kétgyermekes anyaként is tesz azért, hogy még sokáig őrizhesse testi-lelki kondícióját.

Forrás: Hot!

A Barátok közt sztárja jó néhány évet letagadhatna a valódi életkorából, ám ő csöppet sem bánkódik amiatt, hogy betöltötte a negyvenötöt. Inkább büszke, amiért érett nőként is vonzó tud maradni – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Az újvidéki származású színésznő déli temperamentummal megáldott természet, a mediterrán külső jegyeket is magán viseli. Sötét haj, sötét szempár, nőies idomok.

Szeretek negyvenes lenni!

- mondta mosolyogva Izabella

A szüleimnek hála, jó a genetikám, de persze figyelek a bőrömre, az étkezésre, és rendszeresen sportolok. Az öregedéssel inkább úgy vagyok, hogy az évek múlásának van nagy előnye is: az ember közben megvalósíthatja az álmait. Szeretnék sokáig élni, és úgy istenigazán megöregedni! Nem bánom, ha múlik felettem az idő, inkább hálás vagyok, mivel még talán sosem éreztem magam olyan jól, mint mostanában! – tette hozzá.

A színésznő sok mindenre vágyott húszévesen, és lassan azt is elmondhatja, hogy

a legtöbb álma, amit szeretett volna megvalósítani, sínen van és működik.

Az út, amit eddig megtettem, csodás volt, a sok nehézséggel, a sok tanulsággal együtt is. Úgy érzem, ezek a dolgok, a rosszakat is beleértve, erősítettek, hasznomra váltak. Most vagyok igazán erőm teljében, nemcsak testi, de lelki és szellemi értelemben is – összegezte a színésznő.

Az a belső harmónia, ami kialakult bennem, a barátaim szerint kifelé is sugárzik; ők azt állítják, ettől nem öregszem. Nyilván elfogultak velem kapcsolatban, de ha engem kérdeznek, azt vallom, hogy a kíváncsiság „konzervál” a leginkább! Nagyon sok mindenre vagyok kíváncsi. Folyamatosan bújom az érdeklődési körömnek megfelelő sajtót, könyveket, és szeretek olyanokkal beszélgetni, akik érintettek azokban a témákban, amik engem izgatnak. Továbbra is vannak álmaim, mindig van egy újabb lépcsőfok, amire fel akarok lépni.

Megvallom, nincs könnyű dolgom, ugyanis elég magasra teszem a mércét,

szokásommá vált, hogy nehéz kihívások elé állítsam magam: akkor édes igazán a beteljesülés – mondta Izabella.

Szellemét és a pszichéjét is szereti jó formában tudni. Tavaly továbbtanulásra adta a fejét, pszichológiával, szociológiával, mediációval foglalkozik. Sok barátja dolgozik az üzleti szférában, többüknek rendszeresen kell előadást tartaniuk, és szinte rettegnek attól, ha mások előtt kell megszólalniuk. Ebben van segítségükre a színésznő.

Csak baráti segítségnek indult, de ők úgy fogalmaztak: megváltoztattam az életüket. Tulajdonképpen tőlük származott az ötlet, hogy tartsak kurzust azoknak, akik félnek a nyilvánosság előtti szerepléstől – mesélte.

Jól tettem, hogy hallgattam rájuk: a tréningjeimen részt vevők visszajelzései minden álmomat felülmúlják. Boldog vagyok, mert találtam egy újabb küldetést az életemben.

Borítókép: Varga Izabella

Vasárnap Reggel / hot!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában