Magánéleti válság

2018.05.08. 13:08

Válásáról énekel Palya Bea

Palya Bea eddig egy interjút sem adott, most azonban nem csak szavakba, de lemezbe is önti, amit megélt.

Az énekesnő egy időre magába fordulva foglalkozott magánéleti hullámvölgyével, és tudatosan kerülte a nyilvánosságot és az interjúkat. Elárulta, hogy azért sem szeretett volna a közönség előtt beszélni, mert még nem volt kész az, amin éppen dolgozott. Az Origo is hírül adta, hogy a Szabadon című slágeréről is ismert művésznő intenzív érzelmekről, belső folyamatokról, gyászmunkáról is beszámolt a Tatár Csilla (34) című műsorban. Magáról a válásról keveset mesélt, annyit azonban elárult, hogy nehéz volt felvállalnia, hogy valami véget ért. „Nem tudom, hogy szépen válok, szépen válunk-e, de igyekszünk” – mondta.

Az egyébként derűsen, bizakodóan nyilatkozó Palya Bea készülő új lemezéről is beszélt – az album dalai ugyanis a válás témája köré fonódnak. A számok szerinte „személytelenül személyesek”, bárki történetei lehetnének, mert a megélt tapasztalatokat lecsupaszítva, magán átszűrve csatornázta bele a zenébe és a dalszövegekbe.

„Válós dalokról” és „családbörtönről” is szó esett, de az énekesnő azt leszögezte, hogy a mai napig nagyon erősen hisz a családban. Elmondta, hogy továbblépnie még nem sikerült, de most csak a saját belső folyamataira koncentrál, hiszen afölött van hatalma, amit megél, mert változtatni csak azon tud.

Borítókép forrása: Tatár Csilla (34) / Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában