Gazdaság

2017.08.24. 18:21

Várják a munkavállalók jelentkezését!

Elsősorban műszaki irányultságú, szakképzett, akár technikumi végzettséggel rendelkező dolgozók jelentkezését várják, akiket a papírgyártásban, karbantartásban, vagy erőművi területen alkalmazni tudnak, de önéletrajzokat a papírgyárban lévő egyéb területeken meglévő pozíciókra vonatkozóan is szívesen fogadnak.

Ősi Rita személyügyi vezető

2008. óta munkavállalója a Hamburger Hungária Kft.-nek, vezetői pozícióját 3 éve tölti be. Az érdeklődők önéletrajzait fél évig adatbázisukban megőrzik és egy esetleges üresedés esetén felhasználják azokat. A cég honlapját ajánlja az álláskeresők figyelmébe, ahol az aktuális nyitott állások megtalálhatóak.

Szilas György termelésvezető

Már az édesapja is a papírgyárban dolgozott. Ő maga 1994-től erősíti a papírgyár dolgozóinak táborát. Kezdetben anyagelőkészítői feladatokat látott el, majd átnyergelt a papírgyártásra. Irányítása alatt a gyár mindkét papírgépe termelési rekordokat ér el. Jelenlegi pozicióját 2009 óta tölti be. Műszaki végzettségűeket vár!

Vass Jenő igazgatási és szolgáltatási vezető

1985 óta dolgozik a papírgyárban, kezdetben tervezőként, műszaki előkészítőként, a beruházások alkalmával építészként segítette a cég fejlődését. Műszaki anyaggazdálkodási vezetői kinevezését követően az alapanyag logisztika, a tűz- és munka-védelem, valamint az igazgatási teendőkkel bővült feladatköre. Szülei is a papírgyárban dolgoztak. Nehézgépkezelők jelentkezését várja!

Varga Attila karbantartási vezető

Kisebb megszakításokkal 30 éve dolgozik a dunaújvárosi papírgyárban, végigjárta a ranglétrát és szinte minden műszaki szakterületen – gyártási, beruházási, gépészeti – tapasztalatot szerzett, mielőbb vezetői kinevezést kapott. Képzett mechanikus szerelők jelentkezését várja!

Paulik János beruházó mérnök

1971 óta dolgozik a papírgyár különböző műszaki területein. A kezdeti tízegynéhány évben karbantartással és műszaki diagnosztikával kapcsolatos feladatokat látott el, majd 1989-től a beruházási feladatok koordinálását és önálló projektek vezetését bonyolítja. Részt vett a papírgyár eredményességét meghatározó összes kiemelt projektben. Nyelveket beszélő, műszaki végzettségűek jelentkezését várja!

Selmeczi László készáru-logisztika vezető

1976-tól dolgozik a papírgyárban különböző beosztásokban, de mindig a logisztikai területen. 7-es számú papírgép megépítésével a logisztika a legkorszerűbb csúcstechnológia szerint működik, a termelés szerves részeként a raktározás, tárolás, kiszállítás teljesen automatikus. Többek között a 7 nap alatt gyártott papírmennyiség 5 munkanapon történő közúti kiszállításának szervezését koordinálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!