Gazdaság

2016.03.01. 20:05

Túléléséért küzd az acélipar

Dunaújváros –A vasmű két reprezentatív szakszervezete közül az egyik bírálja az ISD Dunaferr létszám racionalizálási és fejlesztési lépéseit. A munkáltató szakmai választ adott a kérdésekre.

Várkonyi Zsolt

Az ISD Dunaferr két reprezentatív szakszervezete közül az egyik, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség vehemens levélben fordult tagjaihoz, amelyben aggodalmát fejezi ki a cég jövője miatt. Az érdekképviselet a létszám racionalizálás érdekében végrehajtott kiszervezések hatékonyságára fókuszál. Álláspontjuk szerint a cégnek ugyanakkor nincs átfogó válságkezelő stratégiája. Ahelyett, hogy előre menekülne és különböző fejlesztésekkel, beruházásokkal a jövőbe fektetne, a forráshiány miatt még a társaság csoport napi működése is nehézségekbe ütközik. A vasas nem csak, mint érdekvédelmi szervezet, hanem, mint tulajdonos is elfogadhatatlannak tartja azt az évek óta tartótöbbségi tulajdonosi magatartást, amely a mindenkori menedzsmentet arra utasítja: úgy takarékoskodjon, hogy bármi áron csökkentse a létszámot. Szerintük ez már veszélyeztetheti a vasmű rendeltetésszerű működését is. Dr. Sevcsik Mónika RMS és HR igazgató lapunk megkeresésére elmondta: 2015 december végéig a II. sz. nagyolvasztó leállításáig az ISD Dunaferr teljes nyersvas- és acéltermelési kapacitással működött, ami lehetővé tette a csökkenő vasérc árak adta előnyök kihasználását, biztosítva eddig a rövid távú túlélési célok megvalósulását.

Többezren tüntettek a brüsszeli Európa Parlament előtt. Ha az EU nem hoz döntéseket a kínai acéldömping ellen, bajba kerülhet
Fotó: DH-archív

A gyors, személyre szabott értékesítés jelentette piaci réseket kihasználva a cég értékesíti készáru termelésének 100%át. Mindez azonban nem bizonyult elegendőnek. A teljes acélipari szektor a ’90-es évek vége óta a leghosszabb veszteséges időszakát éli, és senki sem látja a negatív ciklus végét. A piaci helyzet miatt a nyomott, esetenként önköltségi ár alatt értékesített termékek nem teszik lehetővé a nyereséges működést. Az elmúlt másfél év során a melegen hengerelt tekercs tonnánkénti európai átlagára 600 EUR-ról 350 EUR-ra esett vissza a múlt nyárra. 2015 év végére további csökkenés eredményeként az ár már 330 EUR alá esett. Ez összességében 40%-os árzuhanást jelentett. Az európai acélgyártók is érzik a helyzet súlyosságát, tisztában vannak azzal, hogy a piacon meglévő mintegy 30%-os kapacitás felesleg azt jelenti, hogy valakiknek végleg el kell hagyniuk a piacot. Európát elárasztják az olcsó acéltermékek, ezért alig két hete acélipari dolgozók demonstráltak Brüsszelben, hangot adva tiltakozásuknak az ágazatban lévő egyre erőteljesebb kínai dömping ellen. Az elmúlt években az olcsó kínai áruk miatt 85 ezer munkahelyet szüntettek meg eddig ebben a szektorban. Az Eurofer brit acélipari szövetség szerint a kínai dömping miatt közvetlenül 330 ezer munkahely kerülhet veszélybe, így a leépítések a magyar munkavállalókat is fenyegetik. Látva ezt a vezetők és a dolgozók, közösen álltak ki az ágazatért Brüsszelben. A demonstráción az ISD Dunaferr szervezésében két fő is részt vett. Egyikük Győri Gábor, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke volt, aki szerint a demonstráció ékesen bizonyította, hogy munkaadók és munkavállalók egy és ugyanazon célért, az európai acéliparért, és ezen belül nem mellékesen a magyar acélipar utolsó zászlóshajójáért, az ISD Dunaferrért is demonstráltak, hogy felhívják az európai politikusok figyelmét arra: ha tétlenül nézik az eseményeket, az eddigi mintegy 85 000 munkahely megszűnését további tízezrek követhetik.

Amennyiben nem történnek rövid időn belül hathatós intézkedések (védővám, kedvezményes kvóta) a kínai acélipari termékek behozatala ellen, akkor Európa acélipara úgy fog járni, mint több más iparág (pl. könnyűipar) ,amelyek megszűntek a kínai dömping hatására. Dr. Sevcsik Mónika elmondta, az ISD Dunaferr nem várakozott eddig sem ölbe tett kézzel az EU-s védelemre, önerőből próbált reagálni a folyamatosan változó, rosszabbodó feltételekre. A termelés fixköltsége –amely hagyományosan hátránya a DUNAFERR gazdálkodásának –a folyamatos átszervezési, reorganizációs törekvései eredményeként 30%-kal csökkent, ugyanakkor a piaci árakra nincs ráhatása a vállalatnak. Jelen helyzetben a túlélést a költségek további racionalizálása jelentheti. A válságos piaci helyzet ellenére a vállalatcsoport továbbra is elszántan dolgozik jelenlegi vevőkörének megtartása, valamint új megrendelői körmegszerzése érdekében. Ez acél viszont csak technológiai fejlesztésekkel valósítható meg. Gyerák Tamás,az ISD Dunaferr Zrt. főmérnöke a fejlesztések helyzetéről és a tervekről elmondta: a fejlesztési stratégiát piacaik megtartása, új piacok megszerzése érdekében alakították ki. Legkiemelkedőbb beruházás az I. sz. nagyolvasztó átépítése volt a 2013-2014 években, amely az ukrán háborús helyzet miatt egyedüli túlélési lehetőségvolt az ISD Dunaferr számára. A minőségjavító beruházások időben, a pénzügyi lehetőségektől függően valósulnak meg. Természetesen a nehéz piaci helyzet nem segíti elő a beruházások pénzügyi forrásainak előteremtését. Számos prémium piacon lévő partnercéggel állnak jelenleg is termékfejlesztési együttműködésben, amely nem csak pénzügyi, hanem jelentős szellemi munkaráfordítást is igényel, de ezen új piacokon, a magasabb minőség mellett, nagyobb nyereséget is realizálhatnak.

Dr. Sevcsik Mónika arra a kérdésünkre, hogy a költségcsökkentést a többségi tulajdonos várja-e el, az igazgató elmondta: a költségcsökkentést nem a tulajdonos vagy a menedzsment kényszeríti ki, hanem maga a piac. A mostani piaci helyzet felgyorsítja azt a reorganizációs folyamatot, amelyet a társaságcsoportnak döntő részben amúgy is végre kellett volna hajtania a hatékonyabb működés érdekében. Az eddig megvalósult kiszervezések alapján elmondható, hogy minden esetben tervezett, átgondolt intézkedésekről volt szó, olyan területeken, amelyek nem tartoznak közvetlenül az alaptevékenységhez. Aki szervezéseket a munkáltató a szakszervezetek folyamatos tájékoztatása mellett végzi, konzultációs lehetőséget is biztosítva számukra. Eddig 410 főt érintő sikeres kiszervezést hajtottak végre. A soron következő a darukarbantartás területe, amely egy már a tavalyi évben bejelentett létszámcsökkentés alternatívája a szakszervezetekkel lefolytatott sikeres tárgyalások eredményeként. Ezen jelentősebb létszámot érintő kiszervezés mellett egyéb kiszolgáló tevékenységek kihelyezésében is gondolkodnak, olyanokban, mint például a központi ügyviteli adminisztráció, a sofőrszolgálat, valamint az oktatás és képzés, amelyek egyértelműen nem tartoznak az ISD Dunaferr alaptevékenységébe. Arra a kérdésünkre, hogy a kiszervezett tevékenységekkel kapcsolatban milyen tapasztalataik vannak, az egyik érintett gyáregység, a hideg hengermű gyárvezetője Kopasz László válaszolt. Elmondta, hogy látva a mai működést a hideghengermű csomagolásnál meg kell, hogy állapítsa, már öt évvel ezelőtt indokolt volt lett volna a terület kiszervezése. Ezen már 2009-ben is gondolkodott a hideghengermű akkori vezetése.

Végül is a tavalyi év második felében valósult meg a csomagolás tevékenységének kiszervezése. Három hónappal a szerződéskötést követően pedig már a berendezések cseréje is megtörtént. A hidegen hengerelt késztermék csomagolás kiszervezés eredményeként 150.000 EUR összegű beruházást valósított meg a gyártósoron a partner. További 300.000 EUR beruházás végrehajtását tervezi az elkövetkező időszakban. A 46 főnyi érintett létszámon túl jelen pillanatban már 60 fő dolgozik a hideghengerműi csomagoláson. A partnert az igények arra sarkallták, hogy a darabolón folyamatos műszakra álljanak át. 2016 március második felétől a csomagolási tevékenységet érintő további költségoptimalizációs intézkedésekről tárgyalnak a partnerrel. Elmondta, hogy a visszajelzések alapján a beszállítók és az átvett munkavállalók mindig időben megkapják járandóságukat. Zavartalanul, jól végzik feladatukat a hideghengermű legnagyobb megelégedésére. Dr. Sevcsik Mónika hozzátette, hogy az acélipart sújtó piaci folyamatok ellenére a munkáltató a Kollektív Szerződésben vállalt kötelezettségeinek minden esetben eleget tett. Példaként többek között a már év elején megállapodott 3%-os bérfejlesztést említette, amit a dolgozók a február havi bérkifizetéssel kapnak meg visszamenőlegesen, ez év január 1-től. Azt viszont meg kell érteniük a dolgozóknak, és a szakszervezetek vezetőinek is, hogy a cégtől független negatív piaci folyamatok megkövetelik azt, hogy a költségek csökkentése érdekében minden lehetséges intézkedést meghozzanak annak érdekében, hogy az ISD Dunaferr ne legyen azon cégek között, akik végleg elhagyják az acélpiacot.

Még nincs válasz a kínai dömpingre

Nem tudtak megegyezni az Európai Unió tagállamai az acélipari cégek és munkások követeléseiről. Két hete Brüsszelben több ezren kérték azt, hogy az Európai Bizottság emelje meg a kínai termékekre kirótt vámot, ugyanis a kínai acéldömping tönkreteszi az európai ipart és munkahelyeket veszélyeztet. Ez nem maradhat így! Adömpingellenes vám jelenleg nem haladja meg a16 százalékot. Eközben az USA-ban ez akár 200 százalékos is lehet –mondta az iparért felelős spanyol miniszter,José Manuel Soria. Kérdés, hogy Európa elismerje-e Kína piacgazdasági státuszát. Világos, hogyha anélkül kapják meg ezt, hogy tiszteletben tartanák a szabályokat, akkor nem lesz tisztességes a verseny és több százezer munkahelyet veszélyeztetnek– mondta az olasz kormány gazdaságfejlesztési államtitkára, Teresa Bellanova.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!