Gazdaság

2015.03.04. 19:10

Segítség a karrierhez

Dunaújváros - Nagyszabású állásbörzét és karrier napot rendezett a Dunaújvárosi Főiskola szerdán.

A felsőbb éves, vagy végzős hallgatók már rutinosan vághattak neki a délelőttnek a mini expóterületté átalakult campusban, hiszen a DF már nem először szervezett ipari partnerei és egyéb cégek, nagy vállalatok bevonásával szakmai napot. Nagyon fontos szempont volt, hogy a kiállítók pályakezdőket, vagy szakmai gyakorlatot kereső fiatalokat várnak soraikba, így a főiskolásoknak is jók az esélyeik az elhelyezkedésre. Ám nem csak ezért volt érdemes kilátogatni az eseményre, hiszen dr. Palotás Béla tudományos és kutatási rektorhelyettes köszöntője után külön előadáson mutatkozott be több cég, szervezet - például a Mercedes-Benz, az Alcoa, a Magyar Honvédség, a BHMS , de a profession.hu szakértője abban is segítséget nyújtott, hogyan írjunk önéletrajzot, motivációs levelet, vagy miként viselkedjünk állásinterjún. A nap tapasztalatairól délután sajtótájékoztató keretében számoltak be.

Érdeklődők az Alcoa-Köfém standjánál, Györkös Gábornak és Kúr Gábornak Méreg Brigitta adott válaszokat a felmerülő kérdésekre
Fotó: Ady Géza

Ezen Lászlóné Kenyeres Krisztina, a Dunaújvárosi Főiskola oktatási igazgatója azzal kezdte, hogy több mint húsz cég állított ki szerdán: – A karrier napot és állásbörzét minden egyes félévben megrendezzük, ezzel hallgatóinknak nyújtunk segítséget, hogy megismerjék a vállalatokat, ipari kapcsolatainkat, esetleg a továbbtanulás szempontjából fontos információkat szerezhessenek be tőlük.

Dr. Hajtó Péter, a Business&Hotel Management School magyarországi képviselőjének cége a svájci, valamint dubaji szálloda- és vendéglátóiparban kínál karriert.

– Úgy látom, Magyarországnak nyugati típusú, de keleti lelkű menedzserekre van szüksége. Tapasztalatom szerint a hazai főiskolások tudásszintjüket, szorgalmukat tekintve megállják a helyüket Svájcban, Dubajban, amire gyakorlati példáink is vannak bőségesen. Egyébként azért jövök szívesen vissza évek óta Dunaújvárosba, mert itt kiválóak a képzések, amelyeket később hasznosítani lehet.

Rátkai István őrnagy, a Magyar Honvédség székesfehérvári toborzóirodájának vezetője arról beszélt, hogy ők is visszajáró vendégek a főiskolán. Ezeken az alkalmakon két cél vezérli őket, egyrészt minden ilyen eseményt felhasználnak arra, hogy a Magyar Honvédség társadalmi szerepvállalását erősítve kellemes képet nyújtsanak a szervezetről.

– A másik, konkrét cél pedig a főiskolások számára egy olyan lehetőség felajánlása a honvédségen belül, amiből a fiatal és majdani munkáltatója is profitálhat, ez pedig a tartalékos önkéntes katonai szolgálat. Ez rugalmas, de egyben komoly feladat, ami iskola és munka mellett végezhető, s a szervezetben megszerezhetők olyan erények, mint céltudatosság, elkötelezettség, kitartás, csapatmunka, fegyelem, ezeket mind lehet kamatoztatni később a civil életben. A rendszer azért is előnyös a munkáltatók számára, mert a kieső időre a cég anyagi kompenzációban részesül – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!