Gazdaság

2017.01.09. 19:10

Rekordévet zár a hazai külkereskedelem

Sikeres évet zárt a magyar külkereskedelem, hamarosan három nagy külföldi beruházást jelentenek be.

A magyar külkereskedelem 2016-ban minden szempontból rekordévet zár - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Központi Statisztikai Hivatal által közölt, tavaly január-novemberi külkereskedelmi adatokra reagálva.

A miniszter kiemelte: Magyarország erősödésében a külgazdaság fontos szerepet játszik, a magyar gazdaság növekedését minden korábbinál nagyobb mértékben alátámasztja a külkereskedelmi teljesítmény.

Szijjártó Péter felidézte, hogy 2016 első tizenegy hónapjában 2,7 százalékkal magasabb volt az export, mint 2015-ben, amikor addig minden idők legmagasabb exportját mérték.

Hangsúlyozta: rekordot dönt a külkereskedelmi többlet is 2016-ban, mivel november végéig a külkereskedelmi többlet 1,5 milliárd euróval magasabb volt, mint 2015-ben, amikor a magyar gazdaság addig legmagasabb külkereskedelmi többletét regisztrálták.

Hozzáfűzte, hogy 2016 első tizenegy hónapjában a külkereskedelem 9,5 milliárd euró aktívumot mutat, ennyivel több jött be az országba, mint amennyi kiment a külkereskedelem során - ismertette a miniszter.

 

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a magyar külgazdaság gerincét nemzetközi nagyvállalatok adják, ahol magyar munkavállalók dolgoznak, és ahová magyar kis- és közepes vállalatok szállítanak be.

Ahogyan fogalmazott: - Minél több exportot tudunk realizálni Magyarországon, annál több magyar embernek lesz munkahelye, és annál több magyar kis- és közepes vállalkozás tud bekapcsolódni ezen nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncaiba.

Szijjártó Péter elmondta, hogy végleges adatok alapján 2016-ban a magyar beruházás-ösztönzési ügynökségen keresztül rekordmennyiségű, hetvenegy beruházási projektet zártak le sikeresen, ez minden idők legmagasabb adata, és az is rekord, hogy ezek a befektetők 3,25 milliárd euró beruházást hoztak Magyarországra, amely révén 17 647 munkahely jött létre az országban.

A miniszter rámutatott: a nemzetközi verseny egyre élesebb a beruházásokért és az export-lehetőségekért, a megszerzett pozíció megtartásáért keményen meg kell küzdeni 2017-ben is. Ezt segíti, hogy Magyarországon január elsején új adójogszabályok léptek életbe, például a munkaerő mobilitását jobban lehet segíteni, illetve a térségben a legalacsonyabb lett a társasági adó, továbbá új beruházás-ösztönzést vezettek be, amely a technológiafejlesztést is támogatja, valamint a kkv-k esetében tovább dinamizálják az exportfinanszírozást.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: a társasági adó csökkentésének bejelentése után hosszú ideje húzódó három magyarországi beruházási tárgyalást sikerült eredményesen lezárni, amelyeket hamarosan bejelentenek. Ezek közül kettő egyenként ezer fölötti munkahelyet, egy pedig ezer munkahelyet hoz létre Magyarországon, a beruházások az autóipari, az elektronikai és a szolgáltatói szektorból érkeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!