Magyar-török üzleti fórum

2018.10.09. 14:36

Orbán Viktor: a magyar kormány az egyik legstabilabb Európában

Magyarországon van Európa egyik legstabilabb kormánya – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Magyar Nemzeti Kereskedőház magyar-török üzleti fórumán, amelyen részt vett Recep Tayyip Erdogan török elnök is.

Forrás: kormany.hu

Fotó: Árvai Károly

A kormányfő azt mondta, Törökországnak is stabil a kormányzati rendszere, és egy erős felhatalmazású vezetője van, és abban bízik, hogy a stabil kormányok gazdasági együttműködése nagy sikerre vezet majd.

A miniszterelnök arról is beszélt, a magyar gazdaságnak kulcskérdés a versenyképesség, és bár Magyarország ma már egy versenyképes országnak tekinthető, de „egyáltalán nem vagyunk megelégedve a mostani állapotokkal”. A magyar gazdaság versenyképességét radikálisan javítani kell, ezért a kormány hamarosan – talán már ezen a héten – elfogad egy versenyképességet segítő akciótervet – közölte.

Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy a nyugati világban a politika nyelvezete és a politikai küzdelem is durvább lett, időnként egészen brutális. Új technológiák jelentek meg a hatalmi vetélkedésben: „szociális média és a kormányokat is elérő fake news-világ jelensége” – mondta.

Az európai középosztály tekintélyes része szavai szerint az elmúlt húsz évben nem tudott előrejutni, ráadásul a kontinens határai felé nagy tömegek mozognak ellenőrizetlenül.

Azt is látni, hogy a korábbi uralkodó eszme, a globális kormányzás korszaka után vannak visszatérési kísérletek a nemzeti keretekhez – tette hozzá, jelezve, hogy szerinte a nyugati világban erről szól Donald Trump amerikai elnökké választása és a Brexit is.

A nyugati világnak alapérzése a bizonytalanság – mondta a kormányfő -, ami próbára teszi az európai politikai-gazdasági élet szereplőit: Európában egybehangzóan mindenki biztonságot és kiszámíthatóságot akar, minden vezető arra keresi a választ, hogyan tudna a saját népének biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtani.

A magyar kormány 2010-ben úgy döntött: egy sajátos magyar, a munkahelyteremtésre, az adócsökkentésre és a béremelésekre épülő modell felépítésén keresztül fogja ezt megteremteni – közölte a miniszterelnök, kiemelve, hogy a magyar gazdaság bővülése stabil, karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatottság, és jövőre folytatódnak az adócsökkentések.

A magyar-török gazdasági együttműködésről szólva kifejtette: Magyarországon több mint ezer ember dolgozik török vállalatok alkalmazottjaként, 8 jelentős török relációjú projekt van tárgyalás alatt, és jó remény van arra, hogy ezek eredményeként mintegy félmilliárd dollárnyi befektetés létre is jön.

Orbán Viktor végül tudatta: Magyarország évi 150 államilag finanszírozott ösztöndíjat ajánl fel török fiataloknak.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=21&v=GvBlDE7Lm1E

A fórumon felszólaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a magyar és a török üzleti közösség tagjai régi jó ismerősként üdvözölhették egymást, tekintettel arra, hogy Magyarország első számú kereskedelmi partnere a térségben Törökország, amellyel tavaly „minden idők legmagasabb kereskedelmi forgalmát tudtuk elérni”.

A lendület pedig kitart, amire bizonyíték, hogy az idei első hét hónapban a két ország közötti kereskedelmi forgalom 19 százalékkal nőtt – tette hozzá a tárcavezető.

Szijjártó Péter kiemelte: a magas hozzáadott értéket képviselő török vállalatok is megtalálhatják Magyarországon a számításaikat és az együttműködés lehetőségét.

Úgy összegzett: a jó gazdasági kapcsolatokhoz fontos feltétel a kiegyensúlyozott és kölcsönös tiszteleten alapuló politikai együttműködés. Magyarország és Törökország esetében ez adott – jelentette ki a magyar és a török üzleti élet szereplői előtt.

A fórumon tartott megnyitóján Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke azt hangsúlyozta, hogy magasabb szintre kell emelni a török-magyar gazdasági kapcsolatokat.

Erősek a kapcsolatok a két ország között – fejtette ki a török államfő, aki köszönetet mondott a magyar népnek, hogy a közös történelmi örökséget törődéssel ápolja.

Hozzátette, hogy a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatoknak magasabb szintre kell fejlődniük, a baráti kapcsolatokra építve. Ehhez minden támogatást megadnak – jelezte.

Hangsúlyozta: a magyar és a török gazdaság nem versenytársai egymásnak, hanem egymást kiegészítve még átfogóbb együttműködést képesek megvalósítani. Hozzátette, hogy ebben számítanak a fórumon jelen lévő üzletemberekre.

Recep Tayyip Erdogan elmondta: a két ország között élénk a gazdasági kapcsolat, számos ágazatban működik közös bizottság, így a turizmus és a közlekedés területein, továbbá Afrikában közös munkacsoportban dolgoznak helyi projekteken.

A török-magyar kereskedelmi forgalom a tavalyi évben 2,6 milliárd dollár volt, idén már 1,8 milliárd dollárt ért el, ami 8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Emlékeztetett arra a célkitűzésre is, hogy a kereskedelem volumenét hatmilliárd dollárra emeljék.

Ezt az értéket mielőbb el kell érni, és a jelenlegi tendenciák elégedettségre adnak okot – jelentette ki.

Üdvözölte, hogy az üzleti fórumon az MNKH és a török kkv fejlesztési ügynökség, a KOSGEB együttműködési megállapodást kötött.

A török államfő a kétoldalú együttműködési területek közül a turizmus, a logisztika területeit emelte ki. Hozzáfűzte, hogy a török-magyar cégek együttműködésére az oktatás, az építőipari kivitelezés vagy az energetika területén is jó lehetőségek vannak, és erősíteni kell a pénzügyi intézmények kapcsolatait is.

A kétoldalú és a tranzit áruszállítás is jelentős, az okmányproblémákat végérvényesen fel kell számolni. Törökország európai exportjában és az áruk tárolásában is nagyobb szerepet szánnak Magyarországnak egyfajta kereskedelmi bázisként – mondta.

Kitért arra, hogy az elmúlt hónapokban a török gazdaság ellen spekulatív támadások történtek Törökország terrorizmus elleni fellépése miatt. Ez ellen minden intézményük megtette a szükséges lépéseket, új gazdasági programot hirdettek, aminek nyomán a gazdasági egyensúly helyreállítása kedvező jeleket mutat.

A török elnök beszélt arról is, hogy a Törökországban lévő mintegy 4 millió menekültre 33 milliárd dollárt költöttek saját költségvetésből, minden nemzetközi segítség nélkül, az európaiak pedig 1,7 milliárd eurót biztosítottak mindehhez a megígért 6 milliárd euró helyett.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház a két ország vállalkozásai közti partnerkapcsolatok további élénkítése érdekében rendezte meg magyar-török üzleti fórumot, amelyen mintegy 150 magyar és török cég, és több mint 300 üzletember vett részt. A kooperáció célja a magyar és a török kkv-szektor közti befektetések elősegítése, naprakész piaci, jogi és gazdasági információk biztosítása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!