kedvező változások

2019.09.13. 13:50

Nagy támogatást kap a szállodaszektor

A 300 milliárd forint keretösszegű Kisfaludy program által a szakma olyan támogatásokat kaphat, amely magántőkéhez adódva új szállodák és ezáltal új turisztikai úti célok kialakítását segíti.

Forrás: MTI

Fotó: Ujvári Sándor

„Nagy jelentőséggel bír a kormány szállodaszektort érintő támogatása, mivel eddig a fővároson kívül nem feltétlenül tudott szállodaépítés magántőkéből megvalósulni” – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Flesch Tamás úgy vélte, élénk az érdeklődés a szálloda-beruházások iránt.

„A városi szállodák kivételével, a vendégek egyre inkább úti célként tekintenek a szállodákra, ez különösen igaz a tematikus, családbarát, illetve egészségturizmussal foglalkozó szállodákra” – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta:

a kormány olyan, nagy lehetőséggel rendelkező területeket támogat, amelyek az országimázs és a gazdasági növekedés szempontjából is kedvező változásokat hozhatnak.

„Ilyen például a Fertő-tó és a Balaton környéke, Tokaj, a Dunakanyar, Esztergom és Visegrád is” – sorolta Flesch Tamás.

A műsorban elhangzott: a magyar turizmus növekedése az elmúlt három évben meghaladta az uniós és a világátlagot is, ennek is köszönhető, hogy 2017-ben 13, tavaly pedig 20 új szállodát adtak át Magyarországon, idén és jövőre pedig további 26 nyitását tervezik.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában