Gazdaság

2006.09.07. 02:28

Minden lakos után hozzájárulást kérnek

Dunaújváros (tsz) - A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás költségeinek hozzájárulási mértékéről tárgyaltak a bizottságok.

Mórocz Zsolt

Mint korábban többször tájékoztattuk olvasóinkat, a Közép-Duna vidéke térségében található települések integrált szilárdhulladék-gazdálkodási feladatainak ellátásra, és a rendszer működtetésére hozta létre a hulladékgazdálkodási együttműködés konzorciuma az önkormányzati társulást. A társulási megállapodás szerint az önkormányzatok a lakosság számuk alapján egyszeri vagyoni hozzájárulást, valamint éves működési hozzájárulást fizetnek majd.

Dunaújváros önkormányzatának bizottságai ezen a héten tesznek javaslatot a hozzájárulások mértékére.

A társuláshoz tartozó 169 település önkormányzatai közül azok, amelyek már tárgyalták a megállapodást és a hozzájárulások összegéről is döntöttek, a társulás alapítását végző projektirodához megküldött határozatokban mind a két hozzájárulás esetén a települési lakosonként 10-50 forint közötti összeget határoztak meg.

A dunaújvárosi városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottság javaslata szerint az egyszeri vagyoni hozzájárulás és a működési hozzájárulás mindkét tételnél 10-10 forint legyen - az 52 ezer 426 fő lakosságszám figyelembevételével. Javasolták, hogy 2007-től a társulás működéséhez kapcsolódóan külön tagdíjat ne fizessen a város.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!