Gazdaság

2012.01.05. 18:35

Matolcsy levélben védi a jegybanktörvényt az EKB elnökénél

Levelet küldött Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Mario Draghinak, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének, amelyben a december 30-án elfogadott jegybanktörvény részleteiről, illetve annak korábbi változataival kapcsolatos frankfurti kritikák figyelembe vételéről tájékoztatott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

MTI

Matolcsy György levelében hangsúlyozta: Magyarországnak egyértelmű érdeke, hogy a jegybanki függetlenségen alapuló, hatékony monetáris politikája legyen. A kormány - ahogy eddig, úgy a jövőben is - figyelembe veszi a jegybank függetlenségét - fogalmazott a miniszter.

A levélben a miniszter több, az EKB észrevételeinek közzétételét követően eszközölt, az elfogadott jegybanktörvényben szereplő változásról tájékoztatott.

Matolcsy György szerint tisztázódott hogy a törvényben szereplő kitétel, amely megtiltja, hogy az MNB a tevékenységéhez nem kapcsolódó hazai és nemzetközi szervezetekben szerezzen részesedést, nem akadályozza az MNB tőkejegyzési kötelezettségét az EKB-ban.

A miniszter arról tájékoztatott, hogy módosító indítványt fogadtak el, amely világosan - a tulajdonosoktól - az MNB igazgatótanácsának hatáskörébe rendeli a jegybanki mérleg meghatározását, illetve az osztalékkifizetést illető döntéseket.

Matolcsy György levelében megírta: átmeneti időszakot állítottak fel a döntéshozatali rendszerben bekövetkező változások végrehajtásához, hogy biztosítva legyen a döntéshozatali felelősségek átadásának zökkenőmentessége.

A miniszter közölte: kivették a törvényből azt a kötelezettséget, hogy az igazgatótanácsi ülések napirendjét a kormány számára továbbítani kell.

Matolcsy György tájékoztatott arról is, hogy a makroprudenciális felügyeleti hatáskört ismét bevették a törvénybe, az MNB új mandátuma így a pénzügyi stabilitásra leselkedő kockázatok azonosítására, felügyeletére és felmérésére, illetve a makroprudenciális politikákra is kiterjed.

A nemzetgazdasági miniszter leszögezi: a jegybanktörvény szövegezése biztosítja, hogy az állami szféra finanszírozása tilos.

A miniszter közölte: pontosították, hogy a Munkaügyi Bíróság MNB-re vonatkozó illetékessége nem ütközik az Európai Unió Bíróságának, az Európai Központi Bankok Rendszerének statútumában meghatározott jogköreibe.

Matolcsy György szerint az elfogadott jegybanktörvény megállapítja, hogy tilos a kormányzatnak utasítania a jegybankot, illetve annak döntéshozóit, továbbá tilos az MNB döntéshozóinak befolyásolására kísérletet tenni.

A miniszter kijelentette: a törvényt úgy módosították, hogy az immár lehetővé teszi, hogy az MNB elnöke egy időben a költségvetési tanács tagja is lehessen, s az ott képviselt nézetei a saját álláspontjának minősüljenek.

Az EKB-nak a jegybanktörvény gyakori változtatására vonatkozó kritikájára válaszul Matolcsy György kijelentette: ezek nagyrészt az EKB, illetve az Európai Bizottság által kiadott konvergenciajelentések miatt voltak, amelyek minden második évben újabb megfigyeléseket tettek. A kormány célja, hogy az új alkotmányos keretek között a központi bank számára stabil alapot teremtsen - tette hozzá.

Matolcsy György megjegyezte: a jegybanktörvényt mindaddig nem változtatnák, amíg Magyarország nem csatlakozik az euróövezethez.

Végül a miniszter hangsúlyozta, hogy a monetáris tanács létszámának, illetve az alelnökök számának növelésére vonatkozó lehetőség nagyobb  rugalmasságot biztosít arra az esetre, ha az MNB hatásköreinek bővítése ezt szükségessé tenné.

A nemzetgazdasági miniszter levelében meggyőződésének adott hangot, hogy a jegybanktörvény teljes mértékben megfelel az európai jognak. Hangsúlyozta továbbá, hogy a frankfurti szervezet rendelkezésére áll az esetlegesen felmerülő kérdések megtárgyalása és kezelése ügyében.

A levél másolatát Olli Rehnnek, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosának is továbbította a minisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!