Gazdaság

2016.12.05. 22:00

Közösen ünnepeltek - Együttműködési megállapodást írtak alá

Rácalmás - Közös a történelem, közös a hagyomány. A bensőséges hangulatú találkozón partnerkapcsolati szerződést is aláírtak a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzattal.

Horváth László

A felvezetőben felsoroltak mind olyan fontos kapcsok a közösségekben, amelyet évről évre érdemes gondozni, továbbfejleszteni. December 3-án, szombaton kora délután a rácalmási művelődési ház szépen feldíszített termében az adonyi és a mezőfalvi németek társaságában ünnepélyes adventi eseménynek lehettünk tanúi. A rendező Rácalmás Város Német Önkormányzata szervezésében hatodik éve tartják a német ajkúak adventi ünnepi programjait, amihez az illő hangulatot a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskola növendékeinek harmonikajátéka és a Mezőfalvi Nőikar német-magyar nyelven előadott összeállítása szolgáltatta. A hivatalos köszöntőket és a műsort követő percekben Steiner Norbert, a helyi németek közösségének elnökét kérdeztük.

A két, német nemzetiségi önkormányzati elnök, Molnárné Troppert Mária és Steiner Norbert írta alá az együttműködési megállapodást

- Hatodik éve tartjuk közös ünnepeinket, amiből az utóbbi három esztendőben ilyen nagyszabású rendezvénnyé nőtte ki magát közös találkozásunk. Az idei adventi ünnepünkre az adonyiak mellett a mezőfalviak is elfogadták meghívásunkat, akikkel a jó kapcsolatok reményében együttműködési megállapodást is aláírtunk. Regionális szempontból komoly előrelépésnek tekintjük az eseményt, mivel ez a terület kevésbé kap reflektorfényt a megye többi részéhez képest. Ezért találtuk ki, hogy ilyen keretek között tartjuk a szeretet ünnepének várakozással teli pillanatait, ahova rendszeresen meghívunk a megye és az ország más vidékein élő társszervezeteket - ismertette röviden a szombati rendezvényt Steiner Norbert a helyi német önkormányzat elnöke.

A rácalmási németek közössége aktív résztvevője a városi rendezvényeknek. Saját eseményeik a tavaszünnep, a Frühlingsfest és az adventi ünnep. A német önkormányzat széles testvérszervezeti kapcsolatokkal rendelkezik. Rácalmás város német ajkú lakosságának csaknem ötven fős csoportja alkotja a társadalmi bázist, közülük is kiemelhetjük a németklub jelentős tevékenységét, hagyományőrzését.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!