Gazdaság

2012.08.23. 14:45

Kevesebbet költünk étteremre

Budapest - A házon kívüli étkezéseknél a hagyományos vendéglők mellett a büfék és pizzériák a legnépszerűbbek - derül ki egy friss felmérésből. E két utóbbiban minden második válaszoló megfordult.

Klecska Ernő

A GfK Hungária étkezési szokásokat vizsgáló felmérésének adatai szerint a főzést hazánkban tízből négyen tartják nyűgnek, hatan szívesen készítik el saját menüjüket. Az eredmények igazolják azt is, hogy a főzés továbbra is inkább a nők elfoglaltsága: tíz hölgy közül kettő szívesen áll a tűzhely mellé, a férfiak körében ez az arány 36 százalék.

A megkérdezettek 53 százaléka nyilatkozott arról, hogy volt hagyományos étteremben, vendéglőben az elmúlt évben. Ők inkább tartoznak az érettebb (40-49 éves) korosztályba, az átlagnál magasabban kvalifikáltak és ezzel együtt jellemzően magasabb a havi nettó jövedelmük is. A büfék és pizzériák egyaránt népszerűek a lakosság körében, hiszen gyakorlatilag minden második megkérdezett jelezte (49-49 százalék), hogy volt ilyen vendéglátó egységekben az elmúlt egy évben. A büféket és pizzériákat inkább férfiak (55 százalék), mint nők (43 százalék) látogatják.

Gyorsétterembe az elmúlt időszakban saját bevallása szerint a megkérdezettek 46 százaléka tért be. Közöttük legnagyobb arányt a fiatalabb korosztály - 15-29 évesek - képvisel, de viszonylag magas a 30-39 évesek aránya (57 százalék) is ebben a körben. Ők jellemzően nagyvárosi (kiemelten budapesti) tanulók, vagy egyéb szellemi munkát végzők, és viszonylag magas jövedelemmel rendelkeznek.

A válaszadók egyharmada az otthoni étkezésen túl az iskolában, illetve munkahelyen működő étkezdében eszik. A nemzetközi konyha (kínai, török, stb.) fő kedvelői a legfiatalabbak és a budapestiek, ami nyilván összefügg az ilyen éttermek fővárosi elterjedtségével is. Arányuk a teljes lakosságon belül 32 százalék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!