Gazdaság

2014.11.26. 09:40

Juncker ismerteti 300 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervét

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megkezdte az Európai Parlament (EP) szerda délelőtti strasbourgi ülésén annak a 300 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervnek az ismertetését, amelyet a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés előmozdítása érdekében dolgozott ki az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye.

Jean-Claude Juncker idén júliusban, akkor még csak megválasztott, de hivatalba még nem lépett bizottsági elnökként a legfontosabb politikai céljainak ismertetése során tett említést a 300 milliárdos program tervéről. Az általa vezetett testület november elsejei hivatalba lépésekor megerősítette, hogy a részletes elképzeléseket még karácsony előtt leteszi az asztalra.

A befektetésösztönző csomag terve a köz- és magánszektor együttműködésének koncepcióján alapul, abból a feltételezésből kiindulva, hogy bizonyos közösségi források célzott felhasználása sokszoros értékű magánbefektetésekre bátorítja majd a piaci szereplőket, vagyis "pihentetett" pénzeket hoz az üzleti vérkeringésbe.

Így a 300 milliárd eurónak csak a töredéke lenne közpénz, az összeg zömét magánforrásokból teremtenék elő.

A terv szerint növelni kívánják az Európai Befektetési Bank és más európai hitelintézetek hitelezési képességét, illetve elő akarják segíteni a tagállamok infrastrukturális jellegű, illetve az egységes piac megteremtésének irányába mutató befektetéseit.

Juncker előterjesztésének elhangzása után az EP egyes frakcióinak vezérszónokai fejtik ki véleményüket a javaslatról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!