Gazdaság

2006.08.21. 02:28

Jelentkeztek a pályakezdők

DH-információ (tsz) - Júliusban a megyében is és Dunaújvárosban is nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. A szakemberek szerint a pályakezdők is most jelentkeztek a munkaügyi hivatalnál.

Mórocz Zsolt

A legmelegebb nyári hónapunkban Fejér megyében több, mint kétszáz fővel növekedett a regisztrált munkanélküliek száma, amit részben azzal magyaráznak a szakemberek, hogy az iskola befejezése után most jelentkeztek a munkaügyi kirendeltségnél azok a fiatalok, akik nem tudtak elhelyezkedni. A megyében így júliusban 13 ezer 463 fő volt a regisztrációban szereplő munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta - a nyilvántartott álláskeresők és a regisztrált munkanélküliek aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva - megyei átlaga 7 százalék volt. Ez egytizeddel nagyobb, mint júniusban, szám szerint pedig 232 fővel növekedett az állást keresők száma. Dunaújvárosban is hasonlóan alakult a helyzet, júliusban 2880 fő szerepelt a regisztrációban, 92 fővel többen voltak, mint egy hónappal korábban. A munkanélküliségi ráta viszont 7,3 százalékosra alakult, ezzel a megyei átlag fölé kerültünk.

A legnehezebb helyzetben megyénkben változatlanul a sárbogárdi és az enyingi térségben élők vannak, 15,5 illetve 13,6 százalékos munkanélküliségi rátával, arányait tekintve viszont ezeken a területeken 86 illetve 30 fővel nőtt egy hónap alatt az álláskeresők száma.

Igen fontos adat az álláskeresőknek, hogy egy hónap alatt az egész megye területén 1315 állással többet ajánlottak fel a munkaadók a kirendeltségen keresztül, mint egy hónapja. Összesen 2934 állás közül válogathatnak az érintettek, s ebből 1400 (!) állás a dunaújvárosi körzetben található. A dunaújvárosi munkaügyi kirendeltséghez egy hónap alatt 899 új munkahelyet, munkalehetőséget kínáltak a munkaadók.

Nem lényegtelen szempont, hogy mennyi juttatást kapnak a regisztrációban szereplők. Júliusban a megyében 4526 fő részesült átlagosan 45 ezer 140 forint összegű álláskeresési járadékban. Az álláskeresési segélyben részesülők száma ennél alacsonyabb volt, 1604 főt érintett, az ellátásuk összege alig volt magasabb 24 ezer forintnál. A vállalkozásukat felhagyók közül 31-en jogosultak vállalkozói járadékra. A megszűnő ellátások közül 275-en kaptak havonta átlagosan 40 ezer 520 forint összegű munkanélküli járadékot, további 51 fő 20 ezer 223 forint összegű álláskeresést ösztönző juttatásban illetve 219 fő 20 ezer forint összegű nyugdíj előtti segélyben részesült. Dunaújvárosban 1400 munkahely várja az álláskeresőket

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!