Gazdaság

2010.06.23. 02:28

Helyben keresik a megélhetést

Veszprém - Idén kezdte meg a működését a Balaton-felvidék-Somló Szakképzés-szervezési Társulás.

Virágh Ildikó

Ennek a társulásnak Ajkáról a Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium és a Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Tapolcáról a Szász Márton Általános Művelődési Központ, valamint a Széchenyi István Szakképző Iskola, Balatonfüredről pedig a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakkképző Iskola, Szakiskola és Kollégium a tagja. A programban a résztvevők azt vállalták, hogy a munkerő-piaci helyzetre rugalmasan reagálni tudó szakképző intézményrendszert alakítanak ki, s ezzel együtt jelentősen javítják a képzés minőségét és tartalmát.

Az öt tagintézménynek egységes képzési adatbázistdolgoznak ki és új, akkreditált képzéseket vezetnek be. Ezekhez képzési tananyagokat készítenek. Ezenkívül formálják a pályakövetési rendszerüket is. A munkában a tagiskolákban dolgozó szakembereken kívül ötvennyolc fejlesztő pedegógus, húsz mentor és öt pszichológus vesz részt. A programban ebben az éven 2559 tanulót érintett, jövőre 2584, 2012-re pedig 2589 diák bevonását tervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!