Az európai recesszió a legnagyobb veszély a magyar cégek szerint

A koronavírus-járvány következtében az európai szintű recessziót tartják a legnagyobb, bevételt veszélyeztető tényezőnek a magyar cégek, amelyeknek a kintlévőségek növekvő problémát jelentenek; ugyanakkor a visszaesésre válaszul nem terveznek kiadáscsökkentést – derül ki az Intrum követeléskezelő felméréséből.

Az Intrum évente készíti el az Európai Fizetési Jelentését, amelyhez az idén 29 európai országban 10 000 vállalattól, Magyarországon 445 cégtől gyűjtött adatokat pénzügyi működésükről február és május között.

Az MTI-hez eljuttatott felmérés alapján a válság általános következménye a kifizetések csúszása, attól függetlenül, hogy a megrendelő magánszemély, másik cég, vagy állami szerv. A vállalatok nagy többsége szerint egyértelműen az általános recesszió az oka annak, hogy az ügyfeleik nem tudnak időben fizetni: a magyar cégek 38, az európai vállalatok 31 százaléka szerint ez az elsődleges oka az ügyfeleik fizetési nehézségeinek.

A kutatás szerint az európai cégek 85 százaléka a késedelmes fizetések miatt veszteségeket szenved el, ez jóval magasabb a tavalyi 68 százaléknál. Az első fél évben a cégvezetők 76 százaléka nevezte elképzelhetőnek, hogy ez a bevételkiesés a cég megszűnésével fenyegethet, míg tavaly csak 54 százalék.

A magyar cégvezetők 87 százalékának vezettek bevételkieséshez a kintlévőségei. A felmérés alapján a közelmúltban a cégek több mint felének kellett elfogadnia fizetési haladékot multinacionális vagy kkv ügyfelektől. Az ilyen kérelmekre a magyar cégek 44 százaléka inkább csökkentette az eredeti árat, ami hozzájárul a bevételei csökkenéséhez. Ennek ellenére a magyar cégvezetők az uniós átlag feletti arányban mondták azt, hogy ha az ügyfeleik hamarabb fizetnének, több lehetőségük lenne új munkatársakat felvenni, új technológiai eszközöket bevezetni, vagy új piacokra eljutni.

A felmérés szerint a kiadáscsökkentéssel csak az európai cégek 38 százaléka, a magyar cégeknek pedig alig 29 százaléka élt. Ez utóbbi 20 százalékponttal kevesebb, mint tavaly. Ebben szerepet játszhat az is, hogy sok cég már a koronavírus-járvány első hulláma alatt csökkentette a kiadásait – írták. A magyar cégek körében a leggyakoribb válságkezelési módszer a hitelfelvétel befagyasztása, valamint a létszámstop; 29 illetve 30 százalékos aránnyal.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Várd a vendégeket a legédesebb linzerekkel az ünnepek alatt!

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Pogácsától a sós rúdig! A legfinomabb sós vendégvárók az ünnepekre
szponzorált tartalom
Vásárolj Kiváló Minőségű Élelmiszert!
a tél szerelmeseinek
Megnyitott az eplényi síaréna (videó)
igazolás / 5 perce
Bősz Anett a DK jelöltje lesz az ellenzéki előválasztáson
Gyurcsány Ferenc már a Momentum fiatal agrárszakpolitikusát is megszerezte két héttel ezelőtt.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ISTVÁN az OTP nyugalmazott igazgatója életének 91. évében elhunyt. Temetése 2020. december 9-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám GAZDAG ISTVÁNNÉ sz.: Doór Erzsébet életének 91. évében hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 9-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SEBESTYÉNNÉ BANKÓ IZABELLA az OTP volt dolgozója életének 61. évében elhunyt. Temetése 2020. december 10-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik HORVÁTH ZOLTÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÖLLŐSI ZOLTÁN 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 3-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, de Te számunkra nem leszel halott, élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH TAMÁS 58 éves korában elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ZOLTÁN 59 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 2-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FORGÁCS GÁBOR életének 83. évében elhunyt. Temetése 2020. december 4-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SUHAJDA SÁNDORNÉ (Irénke) életének 68. évében elhunyt. Temetése 2020. december 1-jén 14 óra 30 perckor lesz a dunaegyházi köztemetőben. A gyászoló család
""Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SELMECZI TIBORNÉ 2020. november 19-én életének 85. évében örökre megpihent. Temetése 2020. november 26-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Elmentél tőlünk egy szomorú napon, Azóta tiéd a csend és a nyugalom. Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, Örökké tart szívünkben a Rád emlékezés." Fájó szívvel emlékezünk PAPP ISTVÁN halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGNÁR FERENC volt mozdonyvezető 84 éves korában elhunyt. A járványügyi helyzet miatt temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSíK IMRÉNÉ 76 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 26-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZITÁS JÁNOSNÉ (Rozika) 92 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 27-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁK MIKLÓSNÉ (Jutka mama) 83 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÉVAI ISTVÁN életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 24-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk MERON LÁSZLÓ halálának 10. évfordulóján. Szüleid és testvéreid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY GÁBOR 69 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
A legjobb ember akit ismertem de nem lehet már velünk sajnos be kell ismernem angyal lett belőle mert maga volt a jóság. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEITGIEB LÁSZLÓNÉ sz.: Tatár Mária november 11-én 65 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. Megértésüket köszönjük. Gyászolják: férje, fiai, menye, unokái és az egész család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik TAJTI JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Perkáta / 25 perce
Tájékoztató a szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről
duol.hu
interjú / 42 perce
Orbán Viktor: Brüsszel 34 millió migránst akar behozni az unió területére (HALLGASSA MEG!)
Lottó / 55 perce
Pedig vannak igazán ritka véletlenek... 
Szabó Szabolcs
ha tud segítsen! / 1 órája
Egy 10 hónapos kisbabát keres a rendőrség, Mezőkövesdről tűnt el
dilemmák / 1 órája
Soros György félelmei – II.rész
statisztika / 1 órája
A világban az iskolás korú gyerekek kétharmadának nincs otthon internete