Gazdaság

2008.05.08. 02:28

Hankook: új vezető

Dunaújváros - Decembertől dolgozik Magyarországon, április 3-tól ügyvezető igazgató az elődjével azonos vezetéknevet viselő Lee Sang Il, a rácalmási Hankook új mendzsere, aki most bemutatkozott.

Körmendi János

Az ötvenhat éves ügyvezető 2007. decemberétől tartózkodik Magyarországon, ügyvezetői kinevezése előtt a rácalmási gyár termelési igazgatója volt. Vegyészmérnöki végzettsége ellenére Dél-Koreában, a cég geumsani gyárában a gyártóegységek tervezéséért és beindításáért felelt, valamint közreműködött a magyarországi gyár berendezéseinek kiválasztásában is.

Lee úr szokatlan őszinteséggel beszélt arról tegnap a sajtónak, hogy a rácalmási gyár eddig nem teljesítette a beruházók elvárásait, nem érte el a tervezett termelési szintet és jelenleg nem termel profitot. Bár áprilisban minden eddiginél több gumiabroncsot gyártottak, napi átlagban 14 400 darabot, a tervek szerint már tizenötezres átlagnál kellene tartaniuk a gyár dolgozóinak.

A napi tizenötezres átlag elérése az új ügyvezető második számú legfontosabb célja. Az első a stabil gyártás megvalósítása.

Lapunk kérdésére, hogy mikor kerülhet sor annak a nehézgépjárműveknek szánt gumiabroncs-gyárnak a megépítésére, amit a magyar kormánnyal 2005-ben kötött szerződés aláírásakor említettek, Lee Sang Il azt válaszolta: végig kell gondolni az európai és a világpiac helyzetét, és a fejlesztésre csak ezután, ennek függvényében kerülhet sor. Egyelőre a személyautók és a kisteherautók számára készülő gumiabroncsok gyártására összpontosítanak.

A magyar munkaerőről szólva a Hankook új ügyvezetője elmondta: a munkások képzettségével és ügyességével elégedettek - azonban meglepte őket a sok hiányzás és betegszabadság. Dél-Koreában az ilyen mértékű távollét ismeretlen, jegyezte meg Lee Sang Il. Hozzáfűzte, hogy a jövőben már nem munkaerőkölcsönzők által közvetített bérmunkásokat kívánnak foglalkoztatni, hanem közvetlenül a Hankook vesz fel embereket, így javítanák a céghez kötődést. (Folytatása Hankook... címmel a 3. oldalon.)

(Folytatás az 1. oldalról.)

A Hankook Magyarország Kft. új ügyvezető igazgatója humánerőforrás-politikájukról szólva azt is közölte, hogy a jövőben kiegyensúlyozottabb életkor-eloszlásra törekednek. Az a tapasztalatuk ugyanis, hogy az eddig túlnyomó többségben lévő fiatalok könnyebben válnak meg munkahelyüktől, mint az idősebbek. Fizikai megerőltetést nem igénylő munkakörökbe hölgyeket is fel fognak venni.

Lee Sang Il elmondta: folyamatosan tárgyalnak a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének vezetőivel (eredményről még nem tudott beszámolni), s hangsúlyozta jó kapcsolatukat az üzemi tanáccsal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!