KÉTSZERES MEGYEI BŐVÜLÉS

2019.08.03. 08:30

Építőipar: 233 milliárdos szerződésállomány az első negyedévben

Nem meglepő, hogy újabban az építőipar csúcsra jár, és a lakásállomány dinamikusan növekszik – az évek óta emlegetett kapacitáshiány ellenére is.

FMH

A KSH adatai szerint legalábbis, a minimum 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások adatai alapján, az idei első negyedévben az országosan előállított mintegy 554 milliárd forint termelési érték – összehasonlító áron – 55 százalékkal volt több, mint az előző év azonos időszakában. A vállalkozások székhelye szerint, Vas megye kivételével mindenütt bővült az építőipar teljesítménye. A bővülés mértékét tekintve a megyék rangsorában Fejér a második volt a maga 2,2-szeres növekedésével, ami mögött idén mintegy 18 milliárd forint termelési érték állt. Csak Tolna volt jobb nálunk, ahol megháromszorozódott az építőipar teljesítménye.

Fejér megye az első három között az új lakások építése terén

Ide tartozik, hogy a vállalkozások által az idei első negyedévben megkötött új szerződések értéke országosan bő 765 milliárd forintot tett ki, ami 12 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakához viszonyított értéket. Hat megye kivételével mindenhol nőtt az új szerződések volumene: Fejér megyében például 16,9 milliárd forint értékű új szerződést kötöttek, volumenében 87 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Az építőipari vállalkozások 2019. március végi országos, 2347 milliárd forintos szerződésállománya azonban 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ugyanakkor a megyék felében emelkedett a szerződésállomány az egy évvel korábbihoz képest. Fejérben például a március végi, mintegy 233 milliárd forint értékű szerződésállomány volumene az egy évvel korábbinak 2,3-szerese volt. Az építőipar ágazatai közül Fejér megyében a teljesítmény 36 százalékát a speciális szaképítési munkák elvégzésére, 19 százalékát az épületépítésre, 45 százalékát az egyéb építmények kivitelezésére szakosodott vállalkozások állították elő.

A speciális szaképítés kibocsátása 60, az épületek építése ágazaté 26 százalékkal emelkedett, míg az egyéb építmény építéséé 5,2-szeresére bővült. A lakásszektort vizsgálva azt látni, hogy a bővülés országos átlagban mérsékelt ütemben, de folytatódott. Az idei első negyedévben 3661 új lakás épült, közel 8 százalékkal több, mint 2018 azonos időszakában. Az átlag mögé pillantva azt találjuk, hogy a megyei jogú városokban és a községekben bekövetkezett 5,8, illetve 9,7 százalékos csökkenéssel szemben a fővárosban 1,5-szeresére, a többi városban 8,7 százalékkal emelkedett a használatbavételek száma. 8 megyében több, 11 megyében kevesebb új lakás épült, mint egy évvel korábban. A növekmény nagyobb részét adó megyék közül a bővülés Komárom- Esztergom és Veszprém megyék mellett Fejérben volt a legdinamikusabb. Idén március végéig Fejér megyében 103 lakást vettek használatba, 2,5-szer többet, mint egy évvel korábban. A lakások közel hattizede Székesfehérváron, negyede a többi városban, 17 százaléka pedig községekben épült. Míg a megye városaiban jelentősen élénkültek, az első negyedévben a községekben gyakorlatilag stagnáltak a lakásberuházások. Ezzel kapcsolatban kíváncsian várjuk a falusi csok július 1-i bevezetésével kialakuló új értékeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!