Gazdaság

2011.07.27. 10:29

Ellenőriz a fogyasztóvédelem!

A turisztikai szezonhoz kapcsolódva június 20. és augusztus 26. között a fogyasztóvédelmi hatóságok kiemelten ellenőrzik a mutatványos berendezéseket és a vendéglátóipari-egységeket – közölte Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója szerdán Szegeden.

MTI

Az akció elsődleges célja nem a bírságolás, hanem a szabályok betartatása – mondta a szakember a Napfényfürdő Aquapolis Szegedben tartott helyszíni ellenőrzés alkalmával.

A 2009-ben ellenőrzött mutatványos berendezéseknek több mint fele, 2010-ben pedig 20 százaléka nem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Ez indokolja, hogy az idei nyáron a fogyasztóvédők kiemelt figyelmet fordítsanak a nyilvános helyen, egy időben több személy által használható szórakoztató eszközök - csúszdák, körhinták, dodzsemek - biztonságos üzemeltetésére – tudatta az igazgató.

A balesetek megelőzése érdekében jogszabály kötelezi az ilyen berendezések üzemeltetőit arra, hogy használat előtt és meghatározott időszakokban műszaki vizsgálatnak vessék alá a berendezéseket. A hibákról és a javításokról, a berendezés működtetéséről pedig kötelesek üzemeltetési naplót vezetni. A Napfényfürdő Aquapolis Szegedben július első felében végzett ellenőrzés az üzemeltetési napló pontos vezetésével kapcsolatban tárt fel hiányosságokat, a megismételt vizsgálat célja az volt, hogy a hibát kijavították-e – mondta Petrik Sándor.

A nyári ellenőrzés kiterjed a vendéglátó egységek működésével kapcsolatos általános kereskedelmi feltételek vizsgálatára is. A fogyasztóvédőknek ellenőrzik például, hogy megfelelő-e az ártájékoztatás, van-e vásárlók könyve, a próbavásárlások során pedig azt vizsgálják érte-e kár a vendéget.

Az ellenőrzési akció első felének tapasztalatairól szólva az igazgató elmondta, a korábbi évekhez képest lényegesen kevesebb problémát tártak föl.


A fogyasztóvédők veszélyes járókákat és bébikompokat vontak ki a forgalomból

A laboratóriumi vizsgálat alapján a fogyasztóvédők két féle veszélyes járókát és három fajta veszélyes bébikompot vontak ki a forgalomból az országos ellenőrzésen tapasztaltak miatt - jelentette be Perger Mónika, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) stratégiai kabinetjének  munkatársa szerdai sajtótájékoztatóján.

Mint elmondta, áprilisban és májusban négy héten át a felügyelők 103 féle járókából 209 terméket vizsgáltak, és 16 százalékuknál találtak szabálytalanságot. A bébikompoknál 104 féle termékből 161-et ellenőriztek, és 33 százalékuk nem felelt meg az előírásoknak.

Perger Mónika hangsúlyozta: az ellenőrzés elsődleges célja a nem biztonságos járókák és bébikompok forgalomból történő kiszűrése volt, illetve vizsgálták azt is, hogy a RAPEX európai riasztórendszerben lévő veszélyes termékek ne legyenek a boltok polcain.

Elhangzott, hogy az ellenőrzött 73 kereskedelmi egységből 40 százaléknál találtak hiányosságot.

Az ellenőrzés során 23 alkalommal feltételekhez kötötték a további forgalmazást, 21 esetben szabtak ki fogyasztóvédelmi bírságot összesen 530 ezer forint értékben. A leggyakoribb hiányosságok között szerepelt a használati utasítások nem megfelelő volta, illetve az, hogy nem tüntették fel azokat a termékeken, vagy hiányosak voltak az előírt figyelmeztetések.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a laboratóriumi vizsgálatba bevont 5 fajta termék - 3 bébikomp és 2 járóka - mindegyikénél több hibát is feltártak a felügyelők. A termékek nem voltak eléggé stabilak, beszorulhatott a gyerek ujja, a bébikompok esetében pedig a lépcsőről való leesési lehetőség is jellemző volt. Ezeket a termékeket kivonták a forgalomból, és bekerülnek a RAPEX európai riasztórendszerbe.

Perger Mónika felhívta a figyelmet arra, hogy a túlzottan olcsó termékek esetében alaposabban nézzék meg az árut a vásárlók. A letiltott veszélyes termékek teljes listáját olvasni lehet a hatóság honlapján, illetve az NFH honlapján lévő fórum oldalon szakértők válaszolnak a beérkező kérdésekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!