Egy magyar vállalkozás hazai és nemzetközi eredményekkel

– Kezdjük az elején, milyen családból indult?

– Szüleim kétkezi munkások voltak, édesapám méhészkedéssel foglalkozott. Mellette már korán megtanultam ezt a mesterséget is és a munka szeretetét. Tizenéves koromban a tanulmányaim mellett és a vállalkozás megindítása előtt a megyei méhészegyesület elnökségi tagja, a helyi szakcsoportnak pedig az elnöke voltam. Mindig csináltam valamit, teljes odafigyeléssel és energiával végeztem a munkát. Igyekeztem a látókörömet szélesíteni, nem csak egy irányba nézni. Emellett, bár ma már nem látszik annyira rajtam, nagyon sportos voltam, tájfutó voltam. A térképismeret, a koncentráció, az emlékezet, ezek mind segítik a munkámat és az utazásaimat. Nagyon ritkán használok például GPS-t.

– Az iskola elvégzése után, hol helyezkedett el?

– Első szakmai félévemben, még a főiskolai éveim alatt a vasműben dolgoztam a lakatosüzemben lakatosként és a második szakmai félévemben pedig az emelőgép-karbantartási osztályon technológusként. A Dunaújvárosi Főiskolán 1989-ben végeztem gépész üzemmérnökként. Az első öt évet a vasműben töltöttem, elsőként a darukarbantartó gyárrészlegnél. Ennek az üzemi központja a Lovarda épülete volt. Különböző vezetői szinteken dolgoztam; üzemmérnökként, üzemvezető-helyettesként, művezetőként és üzemvezetőként is. Ez alatt az időszak alatt megismertem a vasműt, a berendezéseket. Amikor eljöttem, a három üzemből összevont karbantartó üzemet vittem, ami egy körülbelül 170 fős létszámot jelentett. Voltak olyan munkáink, amelyet hatékonyan már nem lehetett a vasműs munkaidőkeret között elvégezni, ezért úgy döntöttünk az egyik kollégámmal, hogy kilépünk, és saját lábunkra állunk. Ekkor indítottuk el a DunaSín Kft.-t, ami a mai napig működik, de az hamar korlátot jelentett a további fejlődésben. Így váltottam, és megalapítottam a DaruSín Kft.-t, immáron húsz éve.

– A dinamizmus látható. Mi a vállalkozás és az ön sikerének a titka?

– Nem magamból indulnék ki, hanem a cégből, illetve a vállalkozásból. Ez nem a saját sikerem, hanem mindenkié, aki itt dolgozik, mert ez egy csapat, mindig is az volt. Most már 240 fölött van a munkatársak létszáma. Az elején talán egy évig egyedül vittem a vállalkozást, de az egyik iskolai tankörtársam csatlakozott a műszaki-vezetői vonalra, mintegy tíz évig. Aztán őt is túlnőtte a feladat, s ahogy fejlődött a cég, csatlakoztak mások is. Most már üzletkötők, projektvezetők, termelésvezetők, karbantartásvezetők, gazdasági vezető és mások is segítik a munkát, akik mind önállóan végzik a feladatukat. Itt minden egyes dolgozó számít, a portástól, a lakatosokon át a vezetőkig. Mindenkinek megvan a helye, a feladatukat kiválóan végzik el. Én csak összefogom az egészet, irányt adok.

– Mondana egy példát?

– Nemrég nyitottuk meg Budapesten a regionális szervizközpontunkat, ami a főváros 60 kilométeres körzetében látja el a szervizfeladatokat. Aki itt dolgozik, az látja, hogy megy a cég előre, folyamatos a fejlődés, és mindig elérünk valamit. A lelkiismeretes munkát az eredmény és a fejlődés motiválja.

– A 2008–2009-es válság idején sok cég csődbe ment. Önök hogyan tudták átvészelni ezt az időszakot?

– Ebben a szakmában szinte mindenki megsínylette a válságot. Mi egyetlen alkalmazottat sem bocsátottunk el, az előre menekülést választottuk, konkrétan befektettünk a válságba. A cég összes forrásából pályázati lehetőséget is megragadva tovább fejlesztettünk, telephelyet bővítettünk, új csarnokrészt építettünk és új típusú munkákat vállaltunk. Az épülő M6-os autópályán négy vadátjáró hidat építettünk, aminek darabja 160 tonna. Amikor megépült az autópálya, sok kolléga vitte a családját Szekszárd felé, és büszkén mutogatták, hogy mit is csináltunk. A válságból pedig megerősödve jöttünk ki.

– A mai vállalkozások egyik nagy problémája a munkaerőhiány. Sokan külföldre mennek, ott próbálnak meg érvényesülni.

– Ezt én nem teljesen így látom. Nálunk aki szeretne, tud a cég keretein belül is külföldön dolgozni, persze korlátozott létszámban áll fenn a lehetőség, és saját munkáinkat végezzük, nem bérbe adjuk a munkavállalókat. Az utóbbi időben a bérek emelkedése mellett és a jogszabályváltozások révén, már nem minden esetben éri meg külföldre menni dolgozni. Annak, akinek családja van és gyereke születik, a családi adókedvezmény miatt komoly összeget kap, plusz még tisztességes munkabért visz haza, így már sokszor nem olyan vonzó a külföldi munka. Persze voltak, akik elmentek a cégtől, de szerencsére többen visszajöttek.

– Egy vállalkozás vezetése során sok mindenhez kell érteni. A pénzügyektől kezdve a szakmai kérdéseken keresztül a technológiai változásokig. Mennyire van képben a napi munkát illetően, vagy ezt már ráhagyja a vezetőire?

– Természetesen képben vagyok, a vezető kollégák tudásában és lojalitásában pedig megbízom. Amit lehetett, megtapasztaltam az évek során, bizonyos dolgokat pedig megtanultam, hiszen folyamatosan képeztem magam. A főiskola elvégzése után minőségi mérnöknek tanultam, majd mérnök-piackutató végzettséget szereztem. Később a műszaki vezetői és a műszaki ellenőri jogosultságot is megszereztem, amit a vállalkozásban fel tudok használni a megszerzett tudás révén. Egy tárgyalásra sem megyek felkészületlenül. Képben kell lenni az árakat és a munkát illetően, és nem árt, ha az ember a tárgyalási stratégiákat is jól használja.

– Nemrég találkoztam egy ismerősömmel, akit a Dunaferrtől kiszerveztek a DaruSínhez. Kérdeztem, hogy érzi magát, milyen a hely. Azt mondta, hogy teljesen jó minden, korrekt a cég, de az még mindig fáj neki, hogy a Dunaferr kiszervezte őket.

– Igen, ezt tudom. Ez a helyzet olyan, mintha az édes szülőktől egy új nevelőszülőhöz kerülnének az emberek. Próbálom őket megérteni, és azon igyekszem, hogy aki tisztességesen végzi a munkáját, jól is érezze magát nálunk. Egyre kevesebb meg nem értés van, érzik, látják, hogy együtt dolgozunk.

– Személyesen hogyan kapcsol ki a napi hajtásból?

– Bár valóban sokat dolgozom, de a hétvégéket igyekszem a családommal tölteni. Persze ez nem mindig sikerül, hiszen a telefonom folyamatosan be van kapcsolva, és bármikor jöhet olyan probléma, amit sürgősen meg kell oldani. Gyakran utaznom kell, akár külföldre is. Emiatt a kocsimban állandóan be van készítve a bőröndöm, telepakolva az utazóholmikkal. Furcsán hathat, de nekem például kikapcsolódás az is, ha az ország másik végébe kell vezetnem, akkor sok mindent jobban át tudok gondolni, kicsit több idő van akkor rá, mint a mindennapi irodai időben. Sőt, egy üzleti siker, egy megvalósult szerződés vagy munka szinte doppingol. Ezt a kollégáimon is egyre jobban érzem! A munkatársaink kikapcsolódására is figyelünk. Évente rendezünk például családi napot, amikor a munkatársainkat a családjukkal együtt várjuk a rendezvényre.

– Két gyermeke van, ők hogyan állnak a cég dolgaihoz? Lesz majd kinek átadni a stafétát?

– A nagyobb fiam anglisztikát végzett, élt külföldön is egy külföldi lánnyal, de hazajött, és most a cégnél dolgozik, és igyekszik a szakmai részét elsajátítani a tevékenységnek. A kisebbik is érdeklődik, műszaki iskolába jár, magáénak érzi a céget. A cégvezetés átadására készülni kell, mert aki átveszi, az nagy terhet kap. Azt gondolom, a cégvezetésnek egy team kezébe kell kerülnie, mert egy embernek, de még kettőnek is ez nagyon sok lenne. Így az utódlás kidolgozása a jövő nagy feladata lesz.