Gazdaság

2016.10.21. 13:22

Dunaújvárosi ingatlanpiaci körkép (x)

Már év elején is érezhető volt az ingatlanpiac élénkülése, ma pedig egyértelműen elmondható, hogy a sok éves átlagnál is jobban pörög a piac. A CSOK legalább olyan fontos szerepet játszik ebben, mint a hitelintézetek további kedvező ajánlatai.

Nem csak az ingatlanvásárlás terén tapasztalhatóak magasabb árak, de a bérleti díjak is sokat emelkedtek. Míg 2013-ban a havi nettó fizetésnek körülbelül 45 százalékát tette ki az albérleti költség, addig napjainkra ez meghaladta az 50 százalékot is. Az előrejelzések szerint további emelkedés várható, melynek az ingatlanjuktól megszabadulni vágyók mindenképpen örülni fognak.

Ugyan a 2016-ra becsült tranzakciók száma körülbelül 150-155 ezerre tehető, ám az adásvételi szerződések regionális megoszlása igencsak változó lehet – írja az in-management.hu ingatlanportál.

A Balaton és a főváros térsége bizonyulnak a leginkább népszerűnek, de a nagyvárosokban is mind többen döntenek az ingatlanvásárlás mellett. Dunaújvárosban részben a szeptemberi tanévkezdésnek köszönhető, hogy az ingatlanok egyre nagyobb számban cserélnek gazdát, de az albérletek iránt is sok hallgató érdeklődik. Az árak kétségkívül kedvezőbbek, mintha a fővárosban terveznénk a munkavállalást vagy a tanulmányokat, de még így is legalább 40 ezer forintot kell havonta kifizetni egy panel használatáért. Egyre többen vannak azok is, akik a gyermek tanulmányai idejére az albérlet helyett az ingatlanvásárlás mellett döntenek, s ennek köszönhetően nem az ablakon kidobott pénzként terheli a családi kasszát a bérleti díj.

Városrésztől függően 55-57 négyzetméteres lakást 5-6 millióért vásárolhatunk, de ha az ilyen legolcsóbb megoldás mellett tesszük le a voksot, akkor jelentős felújítási költségekre mindenképpen számítanunk kell. Ha a korszerű kialakítás, az elhelyezkedés és a méret sem elhanyagolhatóak, akkor már mélyebben, legalább 9-10 millió forint erejéig kell a zsebünkbe nyúlni. Persze az árak nem állnak meg itt, és ha méretben maradunk a klasszikus 55 négyzetméternél, de a frekventált elhelyezkedés elsődleges, akkor a 20 millió forint sem ritka a dunaújvárosi vételárak között.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény iránt mutatkozó rendkívül magas kereslet az ingatlanpiac alakulására is rányomja bélyegét. A CSOK-tól keresletélénkülés várható, s ezért számos, korábban leállt projektet indítanak újra a fejlesztők, számítva arra, hogy tényleges kereslet is megmutatkozik majd a kedvezménynek köszönhetően. Bár év elején még nem volt jelentős növekedés tapasztalható, de a tavasztól induló szezonban minden korábbinál többen döntöttek az új illetve a használt ingatlan vásárlása mellett Dunaújváros területén is.

A dunaújvárosi használt ingatlanok között egyébként töretlen népszerűségnek örvendenek a panelek, melyekhez a téglaépítésű lakásoknál és a családi házaknál is jobb áron lehet hozzájutni. Az elmúlt hónapok tendenciáit látva azonban némi drágulás még minden bizonnyal várható a jövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!