rugalmasság

2019.06.25. 12:18

Adminisztrációs terhek enyhítésével segítik az erdőtelepítést

Az Agrárminisztérium (AM) az adminisztrációs szabályok enyhítésével is támogatja az idénre tervezett, 6000 hektárnyi, új erdő telepítését – közölte a szaktárca kedden.

Magyarország területének több mint húsz százalékán, mintegy kétmillió hektáron erdő található. A 2016-ban elfogadott Nemzeti Erdőstratégia egyik kiemelt célja, hogy

a következő ötven évben az erdővel borított területek aránya 27 százalékra emelkedjen

- írták.

Az Agrárminisztérium ennek érdekében – a szakma elvárásai alapján – megkönnyítette az erdészeti szaporítóanyagok termelését és kereskedelmét, amely így amellett, hogy

a természetvédelem ügyét szolgálja, a csemetekertekben folyó munkát versenyképesebbé, az értékesítést pedig rugalmasabbá teszi

- hegyezték meg.

A szaktárca csökkentette a minősítésre kötelezett fafajok számát, amivel a termelők adminisztrációs terhei jelentősen csökkennek. Emellett az erdőgazdálkodási és a természetvédelmi szempontokra figyelemmel továbbra is megmarad az erdészeti szaporítóanyag kötelező hatósági ellenőrzésének lehetősége – írta a minisztérium.

Az erdészeti szaporítóanyag-termelők versenyképességének növeléséhez hozzájárul, hogy

módosultak az erdészei szaporítóanyagok nemzetközi kereskedelmi forgalomba hozatalának szabályai.

A piac által elvárt rugalmasságot az erre vonatkozó rendelet a forgalomba kerülő tételek forgalmazást követő, utólagos bejelentésével biztosítja, amely jelentősen segíti az exportlehetőségeket.

A módosítással egységessé vált az erdészeti szaporítóanyag-termelés hatósági ellenőrzése, amellyel a termelők és a hatóság adminisztratív terhei tovább csökkennek – közölte az Agrárminisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában