Fogyasztóvédelem

2019.10.21. 07:30

A temetői árusításra is az általános kereskedelmi előírások érvényesek

A temetői virágok, koszorúk, gyertyák, mécsesek árusítására is az általános kereskedelmi előírások érvényesek – közölte az állami fogyasztóvédelmet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a halottak napjához közeledve.

Budapest, 2013. október 30. Virágárusok a Rákoskeresztúri új köztemetõben a közelgõ mindenszentek és halottak napja elõtt 2013. október 30-án. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Forrás: MTI

Fotó: Honéczy Barnabás

A Magyar Nemzet hétfői lapszámának adott nyilatkozatában az ITM kiemelte, hogy a virágboltok, virágot árusító pavilonok üzleteknek minősülnek, így ezekre is vonatkozik az előírás, hogy fel kell tüntetni a nyitvatartási időt, elérhető helyen kell tartani a vásárlók könyvét, panasz esetén pedig tájékoztatást kell adni a békéltető testület elérhetőségeiről.

Azoknak a kereskedőknek, akik közterületen értékesítenek, például a temetők bejárata melletti asztalokról árusítanak, ugyancsak jelezniük kell a vállalkozás nevét és székhelyét – tette hozzá a tárca.

Akár virágról van szó, akár dekorációs tárgyról, a bruttó árat üzleti és közterületi értékesítés esetén is egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetni.

A vásárlásról kötelező blokkot, nyugtát adni. Fontos szabály, hogy több eladási ár egyidejű feltüntetése esetén a kereskedő köteles az alacsonyabbik felszámítására – emelte ki a minisztérium.

Arra is rámutatott, hogy halottak napja környékén a temetők általában hosszabb nyitvatartással várják a hozzátartozókat, ugyanakkor növekszik a közutak forgalma.

A fogyasztóvédelmi hatóság veszélyekre is figyelmeztetett. Mivel a száraz koszorúk mellé tett gyertyák tüzet okozhatnak, zárt vagy LED-es mécsesek kihelyezését javasolja – olvasható a Magyar Nemzetben.

Borítókép: Virágárusok a Rákoskeresztúri új köztemetőben a közelgő mindenszentek és halottak napja előtt 2013 októberének utolsó napjaiban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában